language

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

Személyek:

Mancz Ivette highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Kiterjedt céghálózat segítette az Elios diadalmenetét a közvilágítás-korszerűsítési piacon

Öt év börtön – ennyit kockáztat, aki összebeszéléssel megbundáz egy közbeszerzést. Ha bűnszervezetben teszi, akkor még ennél is többet. Mi kevés híján száz olyan közbeszerzés adatait néztük át, ami az Elios Zrt. győzelmével végződött, és jónéhány olyan céget találtunk ezekben, amelyek konzorciumi partnerként, versenytársként és alvállalkozóként is megjelentek az Elios által megnyert tendereken. Az Eliossal együtt menetelő vállalkozások között az ágazat nagy múltú szereplői éppúgy felbukkannak, mint NER-barát kurzuslovagok. Nem állítjuk, hogy az összes érintett cég részt vett a közbeszerzések körüli visszaélésekben: azt elvileg a nyomozó hatóságok feladata lenne kideríteni, hogy ki vett részt tudatosan a közpénzszivattyúban.

Tiborcz-ügy: tudták, hogy illegálisan gazdagodnak

Szinte konkrét vádiratot állított össze Hamar Endre ellen az Elios-ügyről készült OLAF-jelentés. A költségvetési csalást vázoló anyagban a legnagyobb teret az ügyvéd szerepe és cégérdekeltségei kapták, de részletezi Tiborcz István miniszterelnöki vejhez fűződő kapcsolatát is. Hamar nemcsak Tiborczon keresztül kapcsolódik Orbán Viktorhoz.

Lett volna büntetőjogi szempontból járható út, de senki nem merte lehallgatni Tiborcz Istvánt, a miniszterelnök vejét

Általános tapasztalat, hogy az országos közvilágítás-korszerűsítést követően rosszabbak lettek a látási viszonyok az érintett településeken. A műszaki tartalommal azonban az OLAF-nak nincs gondja, csak az egykori közbeszerzésekkel, valamint a szerződésekkel kapcsolatban tesz észrevételeket. Kérdés, ezeknek van-e büntetőjogi következményük. A korábban lezárult Elios-beruházásokat érintő nyomozás során nem voltak: akkor ahhoz, hogy tovább lehessen lépni, le kellett volna hallgatni a kormányfő vejét és Tiborcz István üzleti körét. De ugyan ki merte volna elrendelni ezt?
Találatok: [3]  Oldalak:   1