language

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

Személyek:

Mészáros László highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

NER: virágzó építőipari cégek nagyban és kicsiben

Az elmúlt öt évben a kormányközeli oligarchák (Mészáros, Szíjj, Garancsi, Tiborcz) érdekeltségeinek profitrátája kiugróan magas, 16 százalékos volt. Éppen ennyi egy gyulai vállalkozásé is – legalábbis a város volt fideszes alpolgármestere szerint, aki már egy éve beszámolt a cég NER-beli szárnyalásáról.

Végleg a Rogánt reptetők cégénél maradhat a budaörsi reptér

Jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező cég vette át a tönkrement Magyar Repülő Szövetségtől a budaörsi reptér üzemeltetését, kérdés, ez miért éri meg nekik a jövőben. A vitatott körülmények között megszűnt szakszövetség helyét átvevő szervezet vezetőjének is ismerősen cseng a neve, ő Tuzson Bence államtitkár testvére.

Európa egyszerűen nem tud mit kezdeni azzal, ha maga az állam is részt vesz a korrupcióban

Az európai bürokraták sok mindenre gondolnak, amikor a korrupció megelőzéséről van szó. Csak arra nem, hogy valahol az állam közreműködésével tulajdonítják el a közpénzeket

Vagyonokat keresnek a rokonok a ferencvárosi bérlakásbizniszben

A legnagyobb ingatlanspekulánsokat is megszégyenítő üzletet kötött Ferencváros egyik önkormányzati lakásának korábbi bérlője, aki bagóért vehette meg a kerülettől a szóban forgó Ráday utcai ingatlant, amelyet aztán 40 millió forintos haszonnal adott tovább – értesült lapunk. Nem mellékes, hogy a bomba üzletet lebonyolító férfi a IX. kerületi polgármester titkárnőjének a rokona. Bácskai János polgármester munkatársa egyébként Vác alpolgármesterének, Pető Tibornak (Fidesz–KDNP) a felesége is.

Gázszerelőből milliárdos vállalkozó

Nemcsak Felcsúton megkerülhetetlen ma már Mészáros Lőrinc, a kormányfőhöz közelálló polgármester-vállalkozó cége sorra nyeri a milliárdos közbeszerzéseket - legutóbb a főváros csatornázási munkáiból szakított egy hárommilliárdos részt. Az egykori gázszerelő nemcsak tehetségének és szorgalmának köszönheti sikereit; jó kapcsolatait jelzi, hogy ő az elnöke a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak és a kormányfő kedvenc településén stadiont építő Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának is.
Találatok: [5]  Oldalak:   1