Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell
Címkék
Kulcsszavak:
háttér [X]
Akták:
MNB alapítványok [X]

MNB alapítványok

MNB alapítványok

Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank 266 milliárd forint közpénzt juttatott az általa létrehozott Pallas Athéné alapítványoknak. Az alapítványok mintegy 197 milliárd forintot állampapírokba fektettek, a fennmaradó összeg elköltésével kapcsolatban azonban számos kritika érte az alapítványokat mind a költések módját (közbeszerzés hiánya, átláthatóság), mind azok tartalmát illetően.

 

Kétszázmilliárd forintot, a teljes magyar felsőoktatás éves állami támogatásának másfélszeresét juttatta 2014-ben oktatási célokkal magyarázva saját alapítványainak a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank. A jegybank saját közgazdasági képzéseket indít, amik nem a "bukott neoliberális tanokat" hirdetik, mondta el a Vs.hu-nak Matolcsy György elnök. Az alapítványi kuratóriumi elnökök a havi minimálbér hétszeresét kapják, de még a tagok is több mint félmillió forintot kapnak havonta, írta a HVG. 

 

A Transparency International szerint az MNB által az alapítványokon keresztül véghezvitt közpénzköltés börtönbüntetéssel járó hűtlen kezelést valósíthatott meg. A TI az Alkotmánybíróságra hivatkozva bizonyította, hogy az MNB alapítványai „kétséget kizáróan közpénzzel gazdálkodnak és közfeladatot látnak el”, így 2016 április 22-én számos szerződés közzétételét sikerült elérni. Ezekből - mások mellett- kiderült: másfél év alatt több mint 500 millió forintot fizettek ki a Vs.hu portált is kiadó New Wave Production Kft.-nek, 70 millió forintot juttattak a Matolcsy György jegybankelnökről írt Sakk és póker c. könyv szerzőjének, továbbá az alapítványok egyenként havi 750 ezer forintért megrendelték a BanKonzult Kft.-től a „Hazai és globális gazdasági és pénzügyi trendek” c., tartalmilag azonos elemzést.

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas


A TI álláspontja szerint a Pallas Athéné alapítványokon keresztül valójában közvetlenül az MNB költötte a közpénzt. Az alapítványok költéseit jóváhagyó kuratóriumokban és a működésüket ellenőrizni hivatott felügyelőbizottságokban ugyanis az MNB jelenlegi és korábbi vezetői ültek. Az általuk feltételezett hűtlen kezelés úgy valósulhatott meg, hogy a jegybank vezetői megszegték a vagyonkezelési kötelezettségeiket. Mivel az MNB vezetői büntetőjogi értelemben hivatalos személyek, a történtek egyszersmind hivatali visszaélés gyanúját is keltik. Mindezért 2016. április 27-én feljelentést tettek Polt Péter legfőbb ügyésznél. A feljelentést az ügyészség el sem bírálta. 


 

 

 

Találatok: [35]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Eltűntek az állampapírok a jegybanki alapítványok vagyonából

Erre az Európai Központi Bank (ECB) figyelmeztetése miatt volt szükség. Helyette ingatlanokban, befektetési jegyekben, vállalati kötvényekben, bankbetétben tartják a pénzt.

Matolcsy elárulta, mi lesz a "bölcs várban"

Kilenc szellemi műhely működik majd a "bölcs várban", a tudás házában, az épületben egyebek mellett 3 doktori program, köztük a Széchenyi Egyetem angol nyelvű oktori iskolája, 2 alapítvány, könyvkiadó és érmekiállítás is helyet kapott - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke pénteken azon a rendezvényen, amelyen átadták az egykori budai Óvárosháza felújított épületét a budai Várban.

Kulturális központként éledt újjá Ybl Miklós egyik utolsó nagy munkája

Az Ybl Miklós tervei szerint felhúzott épület a második világháborúban súlyos sérüléseket szenvedett. A XIX. század végén, 1990 után már egy kaszinó várta itt a vendégeket, majd annak bezárása után egyre elhanyagoltabb állapotba került az ingatlan. Most azonban újra régi fényében tündököl, miután a Pallas Athéné Alapítványok megvásárolták az épületet, majd alapos felújítást végeztek rajta.

Két közpénzes Matolcsy-alapítványból csináltak egy nagyot

Összeolvadt a Magyar Nemzeti Bank által alapított alapítványok közül a Pallas Athéné Domus Animae (PADA) és a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány (PADMA), feladataikat az újonnan létrejött Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány (PADS) fogja ellátni - közölték az alapítványok az MTI-vel szombaton.

Összeolvadt két Pallas Athéné alapítvány

Átszervezés történik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által alapított és 266 milliárd forinttal kitömött alapítványok világában. A Pallas Athéné Domus Animae (PADA) és a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány (PADMA) feladatait a jövőben az újonnan létrejött Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány (PADS) fogja ellátni - közölték az alapítványok az MTI-vel szombaton. A közlemény szerint az új alapítvány ötvözi a korábbi két alapítvány céljait és teljes vagyonát

Hitelből veszik vezetőik a magyar bankokat

2017 végén Hegedüs Éva, a Gránit Bank vezetője 4,5 milliárd forintért megvett a bankjában egy 36,5 százalékos részvénycsomagot, növelve ezzel eddig is kontrollt jelentő részesedését. Balog Ádám, az MKB vezérigazgatója is hasonló összeget költött már el MKB-részvényekre. Hogyan nézzünk a hitelből vett részvényekre?

A királyi palota szivattyúgépházát is megszerezték Matolcsyék

Beolvad a papíron főképp sportlétesítmény-üzemeltető, valójában a Várkert Kaszinót Matolcsy-közelbe segítő Sport Zone Kft. a tulajdonosába, ami az egyik jegybanki alapítványcég a rengetegből.

MNB-alapítvány: havi több százezres apanázs a fideszes szóvivőnek

Több százezer forint ösztöndíjat kaphat az egyik Pallas Athéné alapítványon keresztül Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója és felesége, Hidvéghiné Pulay Brigitta – értesült lapunk. Úgy tudjuk, sikeresen pályáztak az egyik közpénzből fenntartott jegybanki alapítvány ösztöndíjprogramjában. Hidvéghi így fideszes szóvivősége mellett két éve havi 300 ezer forintos ösztöndíjra jogosult, bár nem tudjuk, ezt az összeget felveszi-e. A Fidesz kommunikációs igazgatója – aki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőjének, Matolcsy Györgynek az elnöki tanácsadója is volt – a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Földtudományok Doktori Iskolája hallgatójaként részesül a bőséges havi apanázsban. A kommunikációs igazgató jogász végzettségű felesége szintén a PTE Földtudományok Doktori Iskolájának tanulója.
Találatok: [35]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Akták

MNB alapítványok

MNB alapítványok

A Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank 266 milliárd forint közpénzt juttatott az általa létrehozott Pallas Athéné alapítványoknak. Az alapítványok mintegy 197 milliárd forintot állampapírokba...
Elsikkasztott sümegi jövőegyetem

Elsikkasztott sümegi jövőegyetem

A John Henry Newman Felsőoktatási Központ a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán működött, 2015-ben pedig közösségi képzési központot hozott létre Sümegen. A sümegi főiskolán 2016 szeptemberétől...
Spéder kegyvesztése

Spéder kegyvesztése

Spéder Zoltán 2016 nyarán váratlanul megvált cégbirodalmának javától, amit többek között a politikai elit segítségével épített ki 2010 óta. Az elmúlt néhány évben hatalmas lehetőségeket...
Takarékszövetkezeti integráció

Takarékszövetkezeti integráció

A takarékszövetkezeti szektor átalakítását a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. tv. alapozta meg....
A Népszabadság felfüggesztése

A Népszabadság felfüggesztése

2016. október 8.-án a Mediaworks kiadó felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes változatát. A szerkesztőségnek másnap kellett volna visszaköltöznie a Bécsi úti székházba, a Népszabadság...
Fővárosi hirdetőoszlop-mutyi

Fővárosi hirdetőoszlop-mutyi

2015. szeptember 30.-án a főváros rendkívüli felmondással megszüntette a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó MAHIR Cityposter Kft.-vel kötött szerződését. A beterjesztő, Kocsis Máté szerinte...
Kvótareferendum kommunikációja

Kvótareferendum kommunikációja

2016. október 2-án népszavazást rendeztek Magyarországon, aminek a kérdése: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra...
Orbán-Simicska háború

Orbán-Simicska háború

Simicska Lajos, Orbán ismert egyetemi szobatársa és barátja, a Fidesz gazdasági háttérembere hatalmas cégbirodalma révén, leginkább különböző állami megrendelésekből tett szert milliárdos...
V. kerületi ingatlanügyek

V. kerületi ingatlanügyek

A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. szerint 2013 szeptemberében áron alul adott el három ingatlant két budapesti kerület. A Fővárosi Önkormányzat mindhárom esetben lemondott elővásárlási...
Kaya Ibrahim és Josip Tot

Kaya Ibrahim és Josip Tot

Kaya Ibrahim és Josip Tot egy németországi török, illetve németországi horvát személy, akiknek több, tetemes köztartozást felhalmozó Fidesz-közeli (magyarországi) céget adtak el 1995-ben, illetve...

Intézmények

Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI