language

Kulcsszavak:

háttér highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5010]  Oldalak:   <<  <  371 372 373 374 375 376 377 378 379 380   >  >>

Schmitt kimosdatására készülnek a Fideszben

Nem tartanak a Fideszben a Schmitt Pál doktoriját vizsgáló bizottság szerdai jelentésétől, de az államfő elleni támadások folytatására számítanak, ami egyes kormánypárti politikusok szerint ellehetetlenítheti hosszú távon az államfőt.

Több száz fiktív cég akadt fenn a NAV rostáján

Több száz fiktív cég akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rostáján, év elejétől már csaknem 13 ezer cég esett át az új adóhatósági szűrő-vizsgálaton, amelynek célja az úgynevezett céglovagok kiszűrése, akik csak azért alapítanának társaságot, hogy megcsapolják az államkasszát.

Schmitt-gate: nem kétséges az ítélet

Nem lesz Magyarországon az államfő holnap, amikor kihirdetik a Semmelweis Egyetem által létrehozott tényfeltáró bizottság plágiumvizsgálatának eredményét. Schmitt Pál még vasárnap Dél-Koreába utazott, és a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) közleménye szerint hivatalos látogatása egészen március 29-ig, csütörtökig tart.

Parlamenti egyeztetés az MSZP és az LMP nélkül

Április 10-én, kedden folytatódnak a parlamenti pártok között az egyeztetések a választási eljárásról szóló törvényről, a pártok működésére vonatkozó jogszabály megalkotásáról és a kampányfinanszírozásról - közölte a megbeszélést kezdeményező Lázár János hétfőn újságírókkal, miután megtartották a konzultáció második fordulóját, amelyen az MSZP és az LMP - ahogyan két hete - most sem képviseltette magát.

Lázár János: A lényeg, hogy a képviselők kezébe pénz ne kerüljön

A legfontosabb változás az új országgyűlési törvényben, hogy az parlament bérel majd lakást vagy szállodaszobát a képviselőknek, akik így nem tudnak visszaélni a lakhatási támogatással - mondta az [origo]-nak Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A javaslat szerint a jelenlegi havi 116 ezer forint helyett jövőre akár 187 ezer forintos albérletbe is költözhetnének a képviselők.

Lázár: húsvét után folytatjuk

Április 10-én, kedden folytatódnak a parlamenti pártok között az egyeztetések a választási eljárásról szóló törvényről, a pártok működésére vonatkozó jogszabály megalkotásáról és a kampányfinanszírozásról - közölte a megbeszélést kezdeményező Lázár János hétfőn újságírókkal, miután megtartották a konzultáció második fordulóját, amelyen az MSZP és az LMP - ahogyan két hete - most sem képviseltette magát.

A banktitok kötelez

Inkorrekt olyan módon támadni a Magyar Fejlesztési Bankot (MFB), hogy nem tud ellene védekezni. A banktitok kötelez bennünket – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Nyíri János, az állami tulajdonban lévő bank szóvivője annak kapcsán, hogy ellenzéki politikusok azzal vádolják a jelenlegi menedzsmentet: kormányközeli cégcsoportot finanszíroznak állami pénzből.

Polt vizsgálhatja a cukorgyárak eladását

Az Országgyűlés hétfőn úgy döntött, felkéri Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy vizsgálja meg, történt-e bűncselekmény a cukorgyárak privatizációjakor, valamint az európai uniós cukorreform hazai végrehajtásával összefüggésben.

Tóta W. Árpád : Dr. Schmitt áldozatai

Eddig tartott a bújócska: holnap előáll jelentésével a plágiumbizottság. Közleményükből nem azt fogjuk megtudni, hogy Schmitt Pál lopta-e a doktoriját, hiszen már rég tudjuk, hogy igen. A bizottság jelentése azt árulja el, mekkora a pusztítóereje annak az akaratnak, amely Schmitt Pált elnökké tette és elnökként megtartotta.
Találatok: [5010]  Oldalak:   <<  <  371 372 373 374 375 376 377 378 379 380   >  >>