language

Személyek:

Hernádi Zsolt highlight_off

Lapok:

Hernádi Zsolt

Hernádi Zsolt Tamás (Tarján, 1960. november 30. –) magyar üzletember, 2001 óta a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. elnök-vezérigazgatója, 2017 óta a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja.

2011-ben ügyészségi vizsgálat indult Horvátországban Hernádi Zsolt ellen, mivel 2008-2009 folyamán állítólag 10 millió eurót fizetettIvo Sanader akkori horvát miniszterelnöknek, hogy a MOL megszerezhesse az INA feletti irányítási jogot. 2013 szeptember végén a zágrábi bíróság elfogatóparancsot adott ki Hernádi ellen, aki az Interpol vörös körözési listájára is felkerült, s európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. A magyar bíróság megtagadta Hernádi Zsolt kiadatását. A zágrábi megyei bíróság Laura Valković ügyvédet jelölte ki Hernádi Zsolt védőügyvédjének. 2015-ben a német és az osztrák hatóságoknál elérte, hogy azok nem veszik figyelembe az Interpol körözést, így Németországba és Ausztriába mégis utazhat.

2014. május 26-án a Fővárosi Törvényszék megszüntette az eljárást a hivatali vesztegetés miatti büntetőperben, a csalás és vagyoni hátrány okozása miatti vádak alól pedig felmentette.

2018. november 17-én az Interpol végrehajtó bizottsága visszahelyezte Hernádi Zsoltot a vörös körözési listára. 2019 végén Ivo Sanader korábbi horvát kormányfő hat évet, Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. első embere pedig két évet kapott Zágrábban, az ítéletet számos független orgánum is elfogultnak írta le. 2020. január 29-én szintén a Zágráb Megyei Bíróság hatályon kívül helyezte a Hernádi letartoztatásáról hozott 2018-as döntését. 

2019 óta a Budapesti Corvinus Egyetemet fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kuratóriumi elnöke. A 2023-as Befolyás-barométer szerint Hernádi a 7. legbefolyásosabb közéleti szereplő Magyarországon.

Forrás: Wikipedia

VS.hu

Az online portál 2013 november 5-én indult el, eredeti terv szerint középen álló szerkesztőtáborral, mely tartózkodik a markáns véleménynyilvánítástól. 2014 augusztus végéig Kerényi György volt a portál főszerkesztője, ám ő hamarosan lemondott, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lap valójában Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére. A VS ebben az időben támogatásokat kapott a jegybank alapítványaitól, ami megkérdőjelezte a független működést.  2016-ban látta napvilágot azok az adatok, amelyekből egyértelművé vált, hogy ki áll a portál és az azt kiadó New Wave Production Kft. mögött. Ekkor az addigi a portálnál dolgozók közül szinte mindenki felmondott. A lap végül hosszú agónia után 2019. februárjában szűnt meg, miután a New Wave több áttételek keresztül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) sodródott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

A MOL-VEZÉR HERNÁDI ZSOLT ÜGYÉT TÁRGYALJÁK A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLÁN

Pótmagánvádas eljárást indított a Mol egyik volt alkalmazottja és kisrészvényese még tavaly év végén, most ez az ügy került az Ítélőtáblára. Állításuk szerint a Mol törvénytelenül jutott hozzá a horvát olajipari vállalat irányításához. A horvátok szerint Hernádi kenőpénzzel fizette le az akkori horvát miniszterelnököt. Zágrábban december 8-án hallgatják meg Hernádit.

Hernádi: nem érkezett szabályos idézés Horvátországból

Hernádi Zsolt a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója az egyik horvát kereskedelmi televíziónak adott exkluzív vasárnapi interjújában megismételte, hogy sem ő, sem kollégái nem követtek el bűncselekményt a Mol-INA-ügyben. Hozzátette: minden idézésnek, amelyet szabályosan kapott, megfelelt, Horvátországból azonban szabályos idézést nem kapott.
Találatok: [5]  Oldalak:   1