language

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

Lapok:

HírTv highlight_off

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [26]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Azt már most világos, ki profitálhat a következő konzultációból

Újabb nemzeti konzultáció jöhet - ezúttal az Alaptörvény módosításairól. Azt már most lehet tudni, hogy ennek reklámozásából ki fog hasznot húzni: már csak egyetlen cég maradt talpon, két eddigi kormánykedvencet váratlanul kizártak a kommunikációs hivatal tendereiről. A 25 milliárd forintos megrendelés így teljes egészében Balásy Gyula ügynökségének ölébe hullhat.

Mégis mi alapján lehetnek a milliárdos közvagyon kezelői?

Schmitt Pál lányának vezetésével, egy kormányközeli magáncég folytat üzleti tevékenységet a közpénzből felújított Klebelsberg-kastélyban. A beruházást közcélokkal magyarázták, de ezek helyett magánesküvőket tartanak az épületben. Az üzemeltetésben egy olyan vállalkozás is besegít, amelynek tulajdonosát 5 évre eltiltották a cégvezetéstől.

Börtönből a Parlamentbe: miért olyan fontos Orbánnak Farkas Flórián?

Lopott pénzből alapította a Lungo Dromot Farkas Flórián, Orbán Viktor milliárdokat elsíboló szövetségese – állítja a Célpontnak „Miniszter Flóri” egykori politikai szövetségese, akivel a kilencvenes évek legelején még egy másik cigány politikai szervezetet gründoltak. A férfi azt állítja, hogy 1992-ben a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségétől sinkófált el Farkas 2 millió forintot, amiből aztán megcsinálta a Lungo Dromot. A férfi, aki a börtönt is megjárta Farkas Flóriánnal, azt állítja, hogy Farkas azért fontos a Fidesznek, mert fixen tud szállítani több százezer roma szavazatot, ami kulcskérdés a Orbánéknak.

Öngyilkos lett a Kósa által emlegetett csengeri asszony férje

Jövő héten keddre hívta össze a parlament nemzetbiztonsági bizottságát a testület elnöke, miután Kósa Lajos többszöri próbálkozás után sem tudott érdemi magyarázatot adni arra, miért és kitől kapott megbízást 1300 milliárd forint kezelésére. A politikus elismerte a közjegyzői pecséttel ellátott hiteles dokumentum létezését- ami szerint az összeget – euróban – el is helyezték az FHB Kereskedelmi Bank Zrt-nél, Kósa Lajost pedig azzal hatalmazták fel, hogy abból államkötvényeket vásároljon, majd helyezze el azokat a befektető számláján.

„Ennyire felülről vezérelt korrupció sehol máshol nem létezik”

Kötvénybiznisz, taópénzek – rendszerszintű korrupcióról ír a Magyarországról szóló fejezetben a Transparency Interational. A nemzetközi szervezet friss jelentése Bulgáriát és Magyarországot hozta ki az Európai Unió két legkorruptabb országának. A letelepedésikötvény-üzlet a TI szerint felveti a döntéshozó politikusok büntetőjogi felelősségét is.

3 milliárdért adhatta el a közbeszerzéseken hasító cégét Orbán veje

Csaknem 3 milliárd forintért adta el a miniszterelnök veje 2015-ben a közvilágítási tendereket sorra nyerő Elios Zrt. felét. Erre következtet a cégbírósági adatokból a G7 gazdasági portál. A Tiborcz István tulajdonrészét a kormány kedvenc építőipari cége, a West Hungária Bau Építőipari Kft. vette meg. Az LMP szerint ezek az adatok is azt bizonyítják, hogy, hogy a csalásgyanús közvilágítás-fejlesztésekből a miniszterelnök veje húzott hasznot.

Quaestor-botrány: titkos számlára tolták a lopott pénzt

Több mint 200 milliárd forintot loptak el az állam szeme előtt a kisemberektől, a Quaestor-botrányért mégsem felel senki. A Célpontnak nyilatkozó ügyvéd szerint a brókercégnél titkos számlára tolták át a pénzt, amelyet egyszerű trükkel rejtettek el a pénzügyi felügyelet elől.
Találatok: [26]  Oldalak:   1 2 3   >  >>