language

Lapok:

HírTv highlight_off

Intézmények:

HM Rekreációs Kft. highlight_off

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Húsosfazék: tízmilliókat fizetettek a nemlétező vadakért (+videó)

Nemcsak ingatlanban, élelmiszerben is utaztak a Honvédelmi Minisztérium cégei. A Hír Televízióhoz jutott dokumentum szerint a HM Rekreációs Kft. 130 millió forintot költött vadhúsokra, a nyilvántartásban azonban nem szerepel az árú leszállítása.

Hende: Ezt álmomban sem gondoltam volna (+videó)

Polgári peres úton próbálja meg visszaszerezni a Honvédelmi Minisztérium a tárca korábbi vezetése által törvénytelenül kifizetett milliókat. Hende Csaba honvédelmi miniszter a Célpontnak adott exkluzív interjúban elmondta: abban bízik, hogy a tárcát és háttérintézményeit érintő átvilágításokat még májusban lezárják - ezzel egy időben több újabb ügyben tehetnek feljelentést.

Újabb HM-es nyomozás: mi történhetett a honvédségi üdülők körül?

Újabb nyomozás a Honvédelmi Minisztérium (HM) cégeinél. A katonai ügyészség a tárcavezető feljelentése alapján a HM Rekreációs és a HM Térképészeti Közhasznú Nonprofit Kft. 2005 és 2010 közötti ügyletei miatt rendelt el nyomozást, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával.

A botrányok után a rendrakásé a főszerep

Újabb feljelentéseket tett a honvédelmi miniszter a tárca két cégénél történt visszaélések miatt. Hende Csaba részleteket nem árult el, de azt mondta: több százmillió forintos kár történt.
Találatok: [5]  Oldalak:   1