language

Lapok:

HírTv highlight_off

Kulcsszavak:

ítélet/döntés highlight_off

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [36]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Kósa feleségének cége: vesztegetés miatt nem nyomoznak

Vesztegetés miatt nem, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás ügyében azonban tovább nyomoz a debreceni ügyészség Kósa Lajos felesége vállalkozása ügyében.

660 millióra büntették a Jobbikot

Összesen 331 millió 660 ezer forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el a Jobbik jogi személyektől, amely a párttörvény 2014. január 1-től hatályos rendelkezései szerint tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül – közölte az Állami Számvevőszék, amely észrevételezésre megküldte az ellenőrzéséről szóló jelentéstervezetet a pártnak.

Alkotmányellenesen privatizálták a védett földeket

Jogszabályi garanciák nélkül privatizált a kormány védett állami földeket – mondta ki az Alkotmánybíróság. A testület azt is megállapította, hogy a kabinet a meghagyott nemzeti földvagyonnal egyelőre azt csinál, amit akar.

Az ügyészség szerint nem gyanús a Fidesz plakátkampánya

Elutasította a Fővárosi Főügyészség a szocialista Nyakó István beadványát a 2010-es plakátkampánnyal kapcsolatban. Az MSZP-s politikus csalás miatt tett feljelentést, miután a sajtóban megjelent, hogy a kormánypárt átverhette az Állami Számvevőszéket a kültéri kampányköltségek elszámolásánál. Azóta kiderült az is, hogy nincs nyoma a Hír TV irattárában annak, hogy 2010-ben a csatorna akkori vezetése kiszámlázta a Fidesznek a párt plakátkampányának költségeit.

Felmentés született a moszkvai ingatlanügyben

Felmentő ítéletet hozott a Fővárosi Ítélőtábla a hűtlen kezeléssel és hamis okiratok felhasználásával vádolt korábbi moszkvai nagykövet, Székely Árpád és hat társa ügyében. Az állam 2008-ban 23,7 millió dollárért értékesítette a tulajdonában lévő moszkvai magyar képviselet épületét. A vevő később több mint 100 millió dollárért adta tovább.
Találatok: [36]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>