language

Lapok:

HírTv highlight_off

Kulcsszavak:

pártfinanszírozás highlight_off

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

Az Állami Számvevőszékhez fordul Lövei Csaba

Lövei Csaba azért értesíti a szervezetet, amely korábban sorra bírságolta az ellenzéki pártokat az alacsony irodabérleti díjra hivatkozva, hogy ebben az esetben is derítsen fényt az esetleges visszaélésekre.

Töredékáron bérelhet irodát az önkormányzattól a kaposvári Fidesz

Kerepesi Tibor, az Együtt képviselőjelöltje úgy tudja, a város havi alig több mint 39 ezer forintért ad bérbe a kaposvári Fidesznek egy 167 négyzetméteres irodát, miközben piaci áron ennyiért egy 16 négyzetméteres irodát sem lehet bérelni a somogyi megyeszékhelyen.

660 millióra büntették a Jobbikot

Összesen 331 millió 660 ezer forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el a Jobbik jogi személyektől, amely a párttörvény 2014. január 1-től hatályos rendelkezései szerint tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül – közölte az Állami Számvevőszék, amely észrevételezésre megküldte az ellenőrzéséről szóló jelentéstervezetet a pártnak.

Tiltott kampányfinanszírozás közpénzből?

Kulturális rendezvények, óriásplakátok, több százezer ajándéktárgy és könyv, regionális irodahálózat, szervezetek támogatása – erre költötte a szlovákiai Főnix Polgári Társulás a Magyarországról utalt, összesen 290 millió forintnyi támogatást. Állítólag, ugyanis a társulás létezésére máig nincs kézzelfogható bizonyíték.

Diákokat vert és sárga lapokat osztott Deme

Pedagógusok és diákok meghallgatásával folytatódott kedden a csepeli kettős gyilkosság büntetőpere; a tanúk arról vallottak a Fővárosi Bíróságon, hogy az alapítványi iskola tantestületében nem volt jó légkör, továbbá hallottak arról, hogy Deme Gábor, az ügy másodrendű vádlottja diákot, illetve diákokat bántalmazott az intézményben.

A volt MSZP-s polgármester nem akart belefolyni

Az MSZP jelenlegi és volt csepeli vezetőit hallgatta meg a bíróság a kettős gyilkosság büntetőperében. A párt jelenlegi elnöke, aki akkoriban a helyi vagyonkezelőt vezette, azt mondta: Deme Gábor két nappal a gyilkosság előtt járt az irodájában Kun Tamással.

Az MSZP-re költötték a gyilkosság előtt elsikkasztott pénzt (+videó)

Beismerte a sikkasztást Deme Gábor a csepeli kettős gyilkosság tárgyalásán. Elmondása szerint a pénzt a csepeli MSZP rendezvényére költötték. Az emberölésben való részvételt Deme tagadta a bíróságon, elmondása szerint áldozatnak érzi magát az üggyel kapcsolatban, áttételesen az elsőrendű vádlottra vallott.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>