language

Intézmények:

HM Térképészeti Közhasznú Nonprofit Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [38]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4

Gyarapodtak a gyanúsítottak

Udvarházat, szolgálati luxuslakást vásároltak az utóbbi időkben azok a főosztályvezetők, akik ellen bűnszövetségben elkövetett vesztegetés gyanújával indított eljárást a Budapesti Katonai Ügyészség.

Szekeres: "Nem hagyom, hogy bárki aláássa a honvédség tekintélyét"

Az elmúlt hetekben jócskán a sajtó érdeklődésének homlokterébe került a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség.

Vesztegetési ügy egy HM-cégnél: a Currus Zrt. nem érintett

A HM Currus Zrt. nem érintett abban a vesztegetési ügyben, amelyben a Budapesti Katonai Ügyészség nyomoz a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) által végzett belső ellenőrzés alapján - jelentette ki Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője csütörtökön.

Az utolsó pillanatban borult Szekeresre a HM

Árnyék vetült a magyar katonaságra, vélekedik a honvédség vezérkari főnöke, Tömböl László. Az összes hazai laktanyában felolvassák majd az erről szóló levelét, miután az ügyészség vesztegetés gyanújával nyomoz főtisztek ellen.

Példátlan bűnügy a honvédségnél

Maffia-bűncselekménnyel gyanúsítják a Honvédelmi Minisztérium több főtisztjét – tudatta tegnap a Budapesti Katonai Ügyészség.

Behívót kapott Sólyomtól Szekeres

Sólyom László köztársasági elnök – aki egyben a Magyar Honvédség főparancsnoka is – a hivatalában kért tegnap tájékoztatást Szekeres Imre honvédelmi minisztertől a honvédséggel kapcsolatos ügyekről. Mint ismert, nemrég előzetes letartóztatásba helyezték a Honvédelmi Minisztérium (HM) felügyelete alatt álló Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorát, akit befolyással való üzérkedéssel gyanúsítanak. Lapunk beszámolt arról is, hogy a HM több volt vezetőjét, köztük a honvédség magas rangú tisztjeit helyezték őrizetbe egy súlyos korrupciós ügy miatt.

Rács mögé került a rektor

A katonai akadémia rektora tegnap előzetes letartóztatásba került, a Honvédelmi Minisztérium több volt vezetőjét pedig őrizetbe vették az elmúlt hetekben. Eközben menesztették a katonai ügyészség szóvivőjét, mert gengszterszervezetnek nevezte a szaktárca egyik részvénytársaságát.
Találatok: [38]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4