language

Intézmények:

Honvéd Kórház highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [24]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Jogerősen elítélték Szilvásy Istvánt

Harmadfokon, jogerős ítélettel lezárult egy tizenhárom éves bűnügy, amelynek érintettje Szilvásy István, Gyurcsány Ferenc volt titokminiszterének testvére. A tényállás szerint a Honvédkórház volt főigazgatója színlelt foglalkoztatással osztályvezető főorvosi beosztásba nevezte ki vádlott-társát, aki kétmillió forinttal lett gazdagabb az el nem végzett munkáért.

Hűtlen kezelés miatt pénzbüntetésre ítélték a Honvédkórház volt főigazgatóját

A Budapesti V. és XIII. kerületi Ügyészség 2013. év őszén emelt vádat az Állami Egészségügyi Központ – jelenleg Honvéd kórház – volt főigazgatója, egy egykori határőr tábornok és két társa ellen, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt – közölte a Fővárosi Főügyészség.

Vádat emeltek a Honvédkórház volt vezetője ellen

Az M1 szerda esti Híradójában elhangzott, hogy Szilvásy István - Szilvásy György volt titkosszolgálati miniszter testvére -, a vádirat szerint a kórház főigazgatójaként 2007 októberében fiktív megbízási szerződést kötött egy tanácsadó céggel, majd 2008 februárjában főorvosként alkalmazott egy férfit, "aki nem végzett munkát és be sem járt a kórházba".

Vádemelést kér a rendőrség a Honvédkórház hűtlen kezelési ügyében

Lezárult a nyomozás a Honvédkórház ügyében – derül ki a rendőrség szombaton közzétett közleményéből. A rendőrség az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Budapesti V. és XIII kerületi Ügyészségnek.

Lefejezték a Honvédkórház vezetését

A honvédelmi miniszter felmentette beosztásából a Honvédkórház "magasabb szintű vezetőit", köztük a kórház parancsnokát; Hende Csaba álláspontja szerint a vezetők nem tették meg a megfelelő intézkedéseket az intézmény finanszírozási helyzetének javítása érdekében. Az orvos igazgatói feladatokat, a kórház vezetését Zsiros Lajos orvos ezredes látja el.

Hende Csaba feljelenti Szilvásy testvérét

Hűtlen kezelés és egyéb gazdasági vétségek gyanújával büntetőfeljelentést kezdeményezett Hende Csaba honvédelmi miniszter Szilvásy István, a volt titokminiszter testvére ellen - írja a pénteki Magyar Nemzet.

Korrupciógyanús közbeszerzések

A HM belső ellenőrzési főosztálya lezárta azt a vizsgálatot, amelyet a Honvédkórház és jogelődjei által 2002–2010 között kötött szerződésekkel kapcsolatban rendelt el Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos kérésére Hende Csaba miniszter.
Találatok: [24]  Oldalak:   1 2 3   >  >>