language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Személyek:

Horváth István (Szekszárd) highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Miért nem elég semmire, ha hangfelvételt készítesz arról, ahogy politikusok egymás között osztogatnak

Sokmilliárd forintos, országos politikai buliról kevesen szereztek olyan erős bizonyítékot, mint Hadházy Ákos állatorvos, szekszárdi fideszes önkormányzati képviselő, aki 2013. március 21.-én délután ötkor 30-45 perces késéssel beesett egy nem hivatalos megbeszélésre, amit a pártja által irányított város polgármesteri hivatalának alpolgármesteri irodájában tartottak.

A trafikmutyis polgármester jobbkezét indítja a Fidesz Szekszárdon

Ács Rezsőt, a város fideszes alpolgármesterét indítja polgármesterjelöltként a Fidesz-KDNP Szekszárdon az októberi önkormányzati választáson – jelentette be Horváth István polgármester, a Fidesz választókerületi elnöke pénteken Szekszárdon, sajtótájékoztatón.

Durván korrupciógyanús tanterem-felújításokról ír a trafikbotrányt is kirobbantó egykori fideszes képviselő

A szekszárdi trafikbotrányt kirobbantó egykori fideszes képviselő, Hadházy Ákos most a város középiskoláiban felújított tantermek körüli anomáliákról kezdett el írni blogján.

Szekszárdon tilos leírni a Hadházy nevet

A helyi lap főszerkesztőjének állásába került Szekszárdon, hogy le merték írni a Hadházy nevet. Pedig nem is a trafikmutyiról beszámoló volt fideszes képviselőről, hanem az édesapjáról volt szó, akivel interjút kellett volna készíteni, de inkább a rovatot is megszüntették. A polgármester a csütörtöki közgyűlésen nem cáfolta Hadházy állításait, csak azt mondta: a képviselő személyes harcot folytat.

Trafikmutyi: nyomoz a főügyészség

A Központi Nyomozó Főügyészség személyes adattal való visszaélés miatt nyomozást rendelt el a trafikkoncessziókra kiírt pályázat kapcsán.

"Elkötelezett jobboldalinak kell lenni" – itt a hangfelvétel a trafikmutyiról

Már az ügyészségnél van az a hangfelvétel, amely bizonyítja, hogy Szekszárdon a Fidesz helyi képviselői döntöttek a trafikpályázatokról. A hatóságnak a hét végéig kell döntenie, elindítja-e a nyomozást a trafikmutyi ügyében. A hangfelvételből bemutatunk néhány részletet, az érzékeny személyes adatok nélkül.

Mesterházy: a Fidesz a trafikmutyival intézményesítette a korrupciót

Az MSZP elnöke szerint a "trafikmutyi" azt bizonyítja, hogy a Fidesz intézményesítette a korrupciót Magyarországon. Mesterházy Attila ezt a trafikpályázatok kapcsán mondta pénteken Szekszárdon.

Trafikügy: Navracsics büntető-feljelentésekre bátorít

Navracsics Tibor kormányfő-helyettes szerint nem szerencsés, ha állami pályázatok során a döntéshozók saját hozzátartozóikat hozzák helyzetbe. A miniszter azt mondta: feljelentést kell tennie annak, aki a trafikpályázatok során hivatali visszaélésre utaló információ birtokába jut.

Trafikmutyi: a hangfelvételt kéri az ügyészség

Két hete van eldönteni a Központi Nyomozó Főügyészségnek, megindítja-e a nyomozást a szekszárdi trafikpályázatok ügyében. A főügyész egyelőre elrendelte a feljelentés kiegészítését, ehhez a hvg.hu birtokába jutott hangfelvétel átadását kéri.
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>