language

Intézmények:

Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [40]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>

Kötvényüzlet: Pesttől Párizsig érnek a húszezresek

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) végleges adataiból kiderült, hogy 6585 bevándorlónak jegyeztek le állampapírt a közvetítővállalkozások. Az egy kivételével adóparadicsomokban bejegyzett cégek ezzel 155 milliárdos bevételt könyvelhettek el. Jól járt a Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterhez és Habony Árpádhoz, a kormányfő tanácsadójához köthető ügyvédi iroda is. Kosik Kristóf cége vehette át a letelepedési engedélyeket, ezért ügyfelenként ötezer euró ütötte a markát. Az iroda ebből tízmilliárd forinthoz jutott. Vagyis a kötvényprogram összesen 165 milliárdos bevételt hozhatott a Fidesz-közeli érdekköröknek. Ez akkora összeg, hogy ha húszezer forintos bankjegyeket fektetnénk hosszában egymás után, a sor légvonalban Budapesttől Párizsig érne.

Letelepedésikötvény: Rogánt is meghallgatná a vizsgálóbizottság

Az ellenzéki pártok által létrehozott testület azért vizsgálódik, mert kiderült: a kötvényforgalmazó offshore cégek jóval a letelepedési programról szóló döntés előtt jöttek létre.

Kötvényügy: csomagküldő vitte ki a letelepedési engedélyt

Túl kockázatosnak találták egy ukrán üzletember jogászai a magyar letelepedési kötvényprogramot, ezért az utolsó pillanatban elállt a szerződés aláírásától a gazdag ügyfél. Még évekkel ezelőtt történt az eset, lapunk most jutott hozzá az alá nem írt szerződéshez. Az ukrán üzletember ügyvédei leginkább azt kifogásolták, hogy a letelepedési kötvényprogramban offshore cégekkel kell szerződni, és az ügyfelek nem jutnak hozzá a magyar állampapírhoz, hiszen nem a külföldi, hanem az offshore cég jegyzi le, vagyis hivatalosan ő a kötvény tulajdonosa.

Magángéppel jött Hongkongból Habony és Demján

Illusztris vendégekkel a fedélzetén landolt egy magángép pénteken a ferihegyi repülőtéren. Az újonnan 16,5 milliárd forintba kerülő, Bombardier Global 6000-es típusú luxusrepülőgépből Demján Sándor nagyvállalkozó mellett nem más, mint Habony Árpád, a miniszterelnök informális tanácsadója szállt ki. A fedélzeten volt Békés Balázs nemzetközi adótanácsadó és ügyvéd, továbbá Csányi Sándor OTP-elnök és Demján Sándor közös vállalatának, a Granit Polus Groupnak a jogi alelnöke, Sallay András is.

Kötvénymutyi: megint nem jött ki a matek az egyetlen magyar cégnél

Egyetlen magyar cégként az Arton Capital üdítő kivételnek számít a többszörös offshore cégekkel teletűzdelt letelepedésikötvény-mutyiban, mégsem sikerült átlátható módon gazdálkodnia tavaly sem. Egy arab cégén keresztül kerüli meg azt, hogy valódi adatok derüljenek ki a működéséről.

Mindenki nyert a magyar letelepedési kötvényen, csak az ország bukott milliárdokat

Valószínűleg több offshore cégnél bontanak majd pezsgőt a jól végzett munka és a 100 milliárd forintos profit örömére, amennyiben idén valóban véget ér a magyar letelepedésikötvény-program. Kár, hogy miközben Rogán Antal ötletével az államot akarták segíteni, az csak veszteséget termelt. Magyarország közben toplistás a kínaiaknak pénzért letelepedési engedélyt adó országok sorában.

Teljes a hírzárlat letelepedésikötvény-ügyben

Eddig is sok titok övezte a letelepedési programot, ám a szereplők néhány információmorzsát megosztottak a közvéleménnyel. Ilyen volt, hogy havonta hány állampapírt jegyeztek le, vagy éppen hány külföldi kérvényezett letelepedési engedélyt. Ma már ezeket az információkat sem osztja meg a kormány, de nem csak lapunkkal, még a parlamenti képviselőkel sem.

Ismert ügyvéd a kötvényüzletben

Lapunk birtokába került egy olyan szerződés, amelyet egy kínai állampolgár kötött egy letelepedési kötvényeket forgalmazó offshore céggel. Ebből a dokumentumból kiderült, hogy a Rogán Antalhoz, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterhez köthető ügyvédi iroda ötezer eurót, azaz másfél millió forintot kap minden egyes letelepedni szándékozó kínai ügyféltől. Kosik Kristóf ügyvéd többször járt el Rogán Antalnak, valamint Habony Árpádnak, a kormányfő informális tanácsadójának a megbízásából, sőt lapunk úgy tudja, hogy ő írta a letelepedésikötvény-programot lehetővé tevő jogszabály módosítását is 2012-ben.

Letelepedési kötvények: a végén még az MKB is beszállt az üzletbe

Az ajtók bezáródása előtt elképesztő mértékben felpörgött a magyar letelepedési kötvények forgalmazása. A finisre az MKB is beszállt egy hiteltermékkel, amiből akár százmillió eurós mértékben is folyósíthat.

Rogán Antalnál is vannak okosabbak

Nehéz lesz megmagyaráznia Rogán Antalnak, hogyan fordulhatott elő az, hogy még be sem adta a letelepedésikötvény-programot lehetővé tevő jogszabály-módosító indítványát, máris megalakult az egyik offshore cég a Brit Virgin-szigeteken.
Találatok: [40]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>