language

Személyek:

Fürst György highlight_off

Kulcsszavak:

hűtlen kezelés highlight_off

Fürst György

Fürst György a VI. kerület volt szocialista alpolgármestere. Politikai karrierjét a Baloldali Ifjúsági Társulásban kezdte, ezért Terézváros polgármesterének lett a titkára 1994-ben. Ellenzéki évek után 2002-ben az MSZP megszerezi az önkormányzatot, Fürst pedig vagyongazdálkodási alpolgármester lesz. 2006-ban hivatalosan kiszállt a politikából, és üzletemberként folytatta tovább karrierjét, a Centrum Parkoló Kft. ügyvezetője lett, amely számos budapesti kerületben bonyolította a parkolásidíj-fizetés rendszerét. A vádhatóság szerint Fürst és társai bő másfél milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az önkormányzatnak, ennyi volt az általa kezdeményezett kerületi ingatlanok eladásával veszélyeztetett érték. Az ügyben perújítási eljárás után 2024-ben született első fokú ítélet, melyben bűnösnek találta a bíróság Fürst Györgyöt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben, ezért halmazati büntetésként 6 év 6 hónap börtönt és 25 millió forint pénzbüntetést szabtak ki rá, ugyanakkor a sikkasztás bűntette vád alól felmentették.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [80]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

Jó pár éves börtönbüntetés elé néz az egykori terézvárosi szocialista alpolgármester

A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a több kerületi önkormányzatot magába foglaló parkolási társulás a parkolási rendszer üzemeltetésére szerződést kötött egy kft.-vel, amely alvállalkozókat is bevont. Az üzemeltetés hatékonyabbá tétele címén az alvállalkozók újabb alvállalkozókat vettek igénybe. A vádlottak a kiszervezett tevékenységekkel és megrendelt szolgáltatásokkal vagyoni hátrányt okoztak a gazdasági társaságoknak. Egyes vádlottak a parkolóautomaták takarítására, útburkolati jelek festésére kötött vállalkozói szerződésekhez kapcsolódóan fiktív számlázási láncolatot alakítottak ki az adóalap jogosulatlan csökkentéséért.

Első fokon 6 év 6 hónap börtönre ítélték Fürst Györgyöt a főváros korábbi parkolási rendszerét érintő milliárdos visszaélések miatt

Első fokon bűnösnek találta a bíróság Fürst Györgyöt, a VI. kerület volt szocialista alpolgármesterét, akit a fővárosi parkolási pénzekhez kapcsololdó bűncselekményekkel vádoltak meg. Fürstöt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben találták bűnösnek, ezért halmazati büntetésként 6 év 6 hónap börtönt és 25 millió forint pénzbüntetést szabtak ki rá, ugyanakkor a sikkasztás bűntette vád alól felmentették.

Első fokon 6 év 6 hónap börtönre ítélték Fürst Györgyöt a főváros korábbi parkolási rendszerét érintő milliárdos visszaélések miatt

Első fokon bűnösnek találta a bíróság Fürst Györgyöt, a VI. kerület volt szocialista alpolgármesterét, akit a fővárosi parkolási pénzekhez kapcsololdó bűncselekményekkel vádoltak meg. Fürstöt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben találták bűnösnek, ezért halmazati büntetésként 6 év 6 hónap börtönt és 25 millió forint pénzbüntetést szabtak ki rá, ugyanakkor a sikkasztás bűntette vád alól felmentették.

Első fokon hat és fél évet kapott Terézváros volt MSZP-s alpolgármestere a parkolási pénzek perében

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben találta bűnösnek a bíróság Fürst Györgyöt, a VI. kerület volt szocialista alpolgármesterét, a Centrum Parkoló Kft ügyvezető-tulajdonosát, és ezért 6,5 év börtönre és 25 millió forintos pénzbüntetés kifizetésére ítélte. Az egykor Rolls-Royce-szal furikázó MSZP-s hírhedt, BEAST-1 rendszámú járművét az eljárás során 19 millió forintért tudták eladni, a büntetést részben ebből egyenlítik ki. Fürstöt sikkasztással is vádolták a fővárosi parkolási perben, de az alól felmentették.

Újra elővették a 2004-es ügyet: új eljárás indult a terézvárosi ingatlaneladások ügyében

Még 2004-ben adott el a VI. kerület szocialista, illetve SZDSZ-es vezetése több nagy értékű ingatlant.

Hűtlen kezeléssel vádolnak 14 volt önkormányzati képviselőt a terézvárosi ingatlanmutyik miatt

Hűtlen kezelés miatt tizenhat ember ellen vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a 2003-2004-es terézvárosi ingatlanügyekben, a vádlottak közül tizennégyen önkormányzati képviselők voltak az MSZP-SZDSZ-többségű önkormányzatban, ketten pedig jegyzők.

Akár tíz évet is kaphat Fürst György

Az MSZP volt terézvárosi alpolgármestere, Fürst György bő másfél milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a vádhatóság szerint, illetve ennyi volt az általa kezdeményezett kerületi ingatlanok eladásával veszélyeztetett érték. A Jókai utca 10. alatti épület miatt az MSZP—SZDSZ-koalíciós önkormányzat 15 képviselője és jegyzőik ellen a minap emeltek vádat. (...) A hatóság álláspontja szerint több kerületi ingatlan, köztük a Jókai utca 10. szám alatti épület értékesítése egy­aránt törvénysértő volt. Az épületek elidegenítéséről Fürst György 2003. május 22. és 2006. március 30. között tett előterjesztést a képviselő-testületnek

Perújítás: új eljárás Fürst György ellen

Tovább bővült Terézváros egykori MSZP-s alpolgármesterének bűnlajstroma – ez derült ki a Fővárosi Törvényszéken zajló perújítás első tárgyalásán.

Ma is a Demszky-korszak cápái köröznek a zsíros parkolási biznisz körül

A ferencvárosi önkormányzat parkolási szerződését ért „hazug” támadásokból például az derült ki, hogy a Fer-Park 2010 egyik alapítója és tulajdonosa, Borsi Imre előkelő helyen szerepel minden idők legnagyobb, jelenleg is folyamatban lévő parkolási büntető ügyének vádlotti listáján, Borsit milliárdos károkozással vádolják. A 2016-ban kezdődött eljárásban a Demszky-éra csodacége, a Centrum Parkoló Kft. 23 egykori vezetőjét és alkalmazottját vádolják nagy vagyoni hátrányt okozó folytatólagos hűtlen kezeléssel és sikkasztással. Az érintetteknek 3 milliárd forintos túlköltésről kellene elszámolni.

Vonakodnak fizetni az elítélt balosok

Még 2018 februárjában jogerősen egyetemlegesen kétszázhúszmillió forint megfizetésére kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla a hűtlen, illetve hanyag kezelés miatt elítélt szocialista és szabad demokrata önkormányzati képviselőket, egyelőre egyetlen fillért sem fizettek meg a VI. kerületi önkormányzatnak – értesültünk.
Találatok: [80]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>