language

Személyek:

Andy Vajna highlight_off

Lapok:

Andy Vajna

Vajna András György (Andrew G. Vajna, Andy Vajna) (1944-2019) hollywoodi producer, az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa, 2010-ig az InterCom Zrt. elnöke. 2011 januárja óta a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, feladata „a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása” volt. 2010 után haláláig az Orbán-kormányokhoz közelálló vállalkozói réteg egyik ismert reprezentánsának számított. (fotó: Origo)

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [24]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Pénzesőben fürdik a NER: 14 infografika arról, mekkora üzlet Orbán Viktor családtagjának és a Fidesz barátjának lenni

A NER-hez kötött legismertebb vállalatok Orbán Viktor kormányra kerülése óta akkorát növekedtek, amekkora emelkedést csak ritkán látni. Mészáros Lőrinc cégei mellett látványosan kilőttek az Orbán Viktor családjához, valamint Andy Vajnához, Garancsi Istvánhoz, Szíjj Lászlóhoz, és Paár Attilához köthető társaságok is. A számokat látva nehezen hihető az, hogy Magyarországon piacgazdaság működik.

A TV2 vesztesége a légypiszok az állami pénzekkel kitömött sajtó makulátlan mérlegében

Szinte kivétel nélkül nagy profitot termeltek a kormányhoz hű médiacégek. Az állam pumpálja a közpénzt a hirdetésekbe, így aztán torzul a piac, de mindenhova eljut a kormányzati reklám, a hatalom kedvenc vállalkozói pedig nagyot nyernek.

A NER oligarchái: ha nem hibáznak, már az ükunokáik aranypelenkáját is biztosították

Iskolatárs, falubeli, vő és csapattárs is felbukkan az Orbán-kormány gazdasági holdudvarában, ahol nagyon nagyot lehet nyerni, de annál is nagyobbat lehet bukni.

Újabb megyeszékhelyen szólal meg Andy Vajna rádiója

Megállíthatatlanul terjeszkedik a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos budapesti központú rádiója, a hálózat újabb frekvenciával gazdagodik.

Mészáros Lőrinc is feltűnt a TV2 pénzcsapjánál

Azt korábban is rebesgették, hogy a felcsúti polgármester az Echo TV után az egyik legnagyobb kereskedelmi csatornánál is felbukkant.

Pár év múlva leáldozhat Vajna csillaga a szerencsejáték-piacon, de addig sokat kaszálhat

A monopólium miatt elsőként pert indító külföldi online játékszervezőnek igazat adott a bíróság, és nemzetközi fórum elé kerülhet a hagyományos kaszinók verseny nélküli kiosztásának ügye is.

A szabad sajtónak ára van. A fideszesnek is. És azt is ön fizeti

Adómilliárdokat töm az állam olyan magánkézben lévő médiumok zsebébe, melyek minden erejükkel megpróbálják alátámasztani a kormánypárt üzeneteit.

Ennyit ér Orbán és Lázár barátsága

Egyre jobban járnak, akik jól választották meg a barátaikat. Még jobban azok, akiket a megfelelő pozícióban ülők választottak barátnak.

Így lett Mészáros Lőrinc gyémántfokozatú adósból hitelező

A kormányközeli médiafelvásárlások sorához van köze a bankjának, az MKB-nek. Jutott a hitelekből a hozzá és üzlettársaihoz köthető vállalkozásoknak is.
Találatok: [24]  Oldalak:   1 2 3   >  >>