language

Akták:

Belgrád-Budapest vasútvonal highlight_off

Lapok:

Belgrád-Budapest vasútvonal

Belgrád-Budapest vasútvonal

A Budapest–Belgrád vasútépítési- és fejlesztési projekt hazai szinten és fajlagosan az eddigi legdrágább vasúti beruházásnak ígérkezik. A legnagyobb szakaszból 166 kilométer futna Magyarországon és a tervek szerint a jelenlegi egy sínpár helyett kettő épülne, hogy a teljes vonalon lehetőség legyen kétirányú közlekedésre. Emellett 160km/órára nőne a vonatok sebessége ezzel csökkentve a menetidőt, illetve bővítve az áruszállítás kapacitását. Ugyanakkor az Index információi szerint ez a pár órás menetidő csökkenés, ami elérhető a beruházással nem prioritás a kínai fél számára, hiszen a szerb és macedón szakaszokon amúgy is több órás várakozásra kell számítani. 

A megvalósíthatósági tanulmány nem nyilvános, így nem tudni, mekkora forgalomnövekedéssel és milyen megtérüléssel számol az állam, mint ahogy azt sem, a vonal milyen mértékű gazdaságélénkülést hozna. Az azonban ismert, hogy a kabinet a kezdetekben 750 milliárd forintos költségvetéssel számolt – ez időközben már 800 milliárdra nőtt – a fejlesztést 85 százalékban kínai Eximbank-hitelből fedezi az állam. A nyilvános információk alapján a beruházás a kínai fél érdekét szolgálja, a magyar adófizetőknek kérdéses a projekt hosszú távú megtérülése; amellett, hogy jelentősen túlárazott projektről van szó, a felújítandó vasútvonal magyarországi szakasza egy nagyvárost sem érintene, így a személyforgalom valószínűsíthetően elenyésző lenne a beruházás méretéhez képest. A Figyelő  kalkulációja szerint körülbelül 2400 év alatt térülne meg a projekt, ezt az Index – egy optimistább becsléssel, beleszámolva a vámkezelés adta lehetőséget  – 130 évre szorította le. 

A Soroksár és Kelebia közötti szakaszról (ami 152 km hosszú, így nem fedi a teljes, 166 km-es hazai szakaszt) szóló kivitelezési szerződést 2019 nyarán írták alá. A nyilvánosságra hozott közbeszerzési értesítőből kiderül, hogy Mészáros Lőrinc lett a beruházás egyik nagy nyertese: egyik érdekeltsége, az RM International Zrt. két kínai céggel konzorciumban a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft.-ből és a China Railway Electrification Engineering Group Kft.-vel nyerte el a több, mint 2 milliárd dolláros (mintegy 590 milliárd forintos) közbeszerzést. A beruházásból több más családi cég is kiveheti a részét: az R-Kord és a V-Híd mellett a Mészáros gyerekeihez köthető Fejér B.Á.L. Zrt és veje, Homlok Zsolt érdekeltségébe tartozó Vasútvillamosító Zrt. is bedolgozik a projektbe

A beruházás megkezdéséhez szükséges kínai hitelszerződést 2020 áprilisában írták alá, majd májusban a parlament ⅔-os többséggel megszavazta a vasútépítéssel kapcsolatos szerződések 10 évre szóló titkosítását. A hvg.hu és a Transparency International Magyarország adatigénylési pert indított melyben a, Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. által megkötött, 5 millió forint feletti szerződések kiadását kérelmezték. A pert másodfokon megnyerték – 2021 őszén született meg a jogerős ítélet, mely szerint ki kell adni a vállalkozói szerződéseket. 

A fejlesztés alapkövét 2021 októberében tették le, a beruházásra szánt büdzsé pedig azóta is növekszik.

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>

Miért egy tapasztalatlan kínai cég építi a Budapest-Belgrád vasút építését?

Ágh Péter szerint aggodalomra semmi ok, hiszen az alkalmazott gépektől a felhasznált anyagokig mindennek meg kell felelnie az EU-s szabványoknak.

Közel 5,5 milliárd forinttal drágult tovább a Budapest–Belgrád vasútvonal

A Szeged és Röszke közötti 14 kilométeres szakaszt kell tovább bővíteni, pedig a projekt ezen része alapból is 45 milliárd forintba kerül.

Több jelet találtunk arra, hogy tényleg válik Mészáros Lőrinc lánya

Homlok Zsolt és Mészáros Ágnes válására nemcsak a cégbejegyzési változtatásokból lehet következtetni, de abból is, hogy Homlok lakcíme megváltozott.

Vasutasokat, ingatlantulajdonosokat sodort teljes bizonytalanságba a Budapest–Belgrád vonal felújítása

Szupertitkos a vasúti beruházás, még azok is keveset tudnak róla, akiket érint.

Több mint 53 milliárdba kerül a Budapest–Belgrád vasútvonal újabb szakaszának felújítása

A Ferencváros–Soroksár szakasz felújítását konzorciumi partnerként elnyerő V-Híd alvállalkozóként a felcsúti mágnás több cégét is bevonja, és munkát ad Mészáros János Híd-Támjának is.

Jogerős: ki kell adni a Budapest–Belgrád vasútfejlesztés vállalkozói szerződéseit

A hvg.hu és a Transparency International Magyarország másodfokon megnyerte azt az adatigénylési pert, amely arra irányult: adják ki a Budapest–Belgrád vasút 5 millió forint feletti szerződéseit. Az állami cég Szijjártó Péter döntésére hivatkozva titkolta volna az adatokat, sikertelenül. Az adatokat 15 napon belül kell elküldeniük, ha nem, akkor az ügy a Kúrián folytatódhat.

Még az is titkos, miért titkolja a kormány a Budapest–Belgrád vasút hitelszerződéseit

A bíróság után az Alkotmánybírósághoz fordul Szél Bernadett a Budapest–Belgrád vasútvonal finanszírozására kötött, több mint 700 milliárdos hitelszerződés részleteinek titkosítása miatt.

Megkezdődött a 700 milliárdos Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése

Az építkezés iratait tíz évre titkosították korábban. Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztése a kivitelezésre vonatkozó szerződés hatályba lépésével – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a projekt megvalósítását irányító vállalatokkal tartott hétfői ülésen a tárca közlése szerint elmondta: az előkészületek ütemterv szerint haladnak, és a beruházás várhatóan 2025-re elkészülhet.

Az ügyészség elutasította Szél Bernadett a Budaest-Belgrád vasút építése miatt tett feljelentését

A kormány nem vagyonkezelőként jár el, amikor pénzeket csoportosít át a költségvetésben, ezért nem merülhet fel a hűtlen kezelés gyanúja. Az ügyészség indoklása szerint a kormány „az Egyezmény megkötése, illetve a költségvetési előirányzatok közötti átcsoportosítás tárgyában meghozott döntései révén nem vagyonkezelési tevékenységet végzett.” Illetve „a Kormány tagjai büntetőjogi értelemben nem tekinthetők a központi költségvetés kezelésével megbízott személyeknek, az e tárgyban meghozott közhatalmi döntéseik a közvagyonra vonatkozó olyan tulajdonosi rendelkezések, amelyek a hűtlen kezelés megállapításának alapjául szolgáló vagyonkezelői kötelezettség megszegésének nem tekinthetők.”

Stadion- és vasútépítésre, turizmusra vett el pénzt a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból

161 milliárd forintot csoportosított át a költségvetésen belül egy határozattal a kormány. A pénz legnagyobb részét, 154 milliárd forintot a Gazdaságvédelmi Alapból veszik el. Az átcsoportosított összeg legnagyobb része, közel 78 milliárd forint a turisztikai fejlesztésre megy el. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium megkap 55 milliárdot a kiemelt közúti projektekre, további 13,4 milliárd forintot pedig a vasúthálózat fejlesztésére. Hogy ez a Budapest–Belgrád vonalra megy-e el, vagy más vasúti projekt lesz belőle, azt nem részletezték.
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>