language

Intézmények:

Continental Dohányipari Zrt. highlight_off

Lapok:

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Lázár János „ismerőse” és az államkassza tönkre keresték magukat a rekorddohányforgalmon

A dohányáru-forgalom rekordot döntött tavaly, meghaladta az 1,1 ezer milliárd forintot. A lakosság még az élelmiszerek jelentős drágulása után is csak négyszer annyit költött élelmiszerekre, mint dohányárukra. Rekordot döntött a trafikokat ellátó monopólium által fizetett koncessziós díj, de a tulajdonosoknak is jutott majdnem annyi nyereség, 8,3 milliárd forint. Az államnak se volt még soha ennyi dohánybevétele, jövedéki adóból 476 milliárd folyt be.

Hatalmas dohány van az államosított dohánykereskedelemben, csak nem az államnak

Négy év alatt 14 milliárd forint osztalékot fizetett tulajdonosainak az állami koncesszióban működő dohányboltellátó, eközben az államnak 2 milliárd forint koncessziós díjat juttatott. A nemzeti trafikokat felügyelő állami cég némi nyereséget tudott produkálni a dohánykövető rendszernek köszönhetően.

Óriási dohányt szakított Lázár János ismerőse az állami monopóliummal

Indulása óta 6 milliárd forint osztalékot termelt tulajdonosainak, elsősorban Sánta János hódmezővásárhelyi vállalkozónak az állami dohánykereskedelmi monopólium. Az államhoz eközben koncessziós díjból és nyereségadóból együtt 1,3 milliárd folyt be. A monopólium tulajdonosai ráadásul a dohánykövetési rendszerrel kapcsolatos kiadásaikra is százmilliókat vettek ki.

Nagy pofont kapott Lázár János, a keményen dolgozó nagy ember

A Hódmezővásárhely uraként számon tartott miniszter városában bálozással kezdte a februárt, de a hónap vége csúnya vereséget hozott emberének a polgármester-választáson. Kérdés, okozhat-e ez törést Lázár országos és helyi politikai karrierjében.

500 trafik egyetlen kézben

Több mint 500 trafik kerülhet júliustól a hódmezővásárhelyi székhelyű Continental-csoportot vezető Sánta János közvetlen közelébe, aki tevékeny szerepet vállalt a trafiktörvény kialakításában. Sántának köszönhetően Szegeden van már "trafikosok utcája" is, a koncessziókból pedig jutott a vele rokoni kapcsolatban álló Csíkos Attilának, a Szeplast Zrt. vezetőjének, a milliárdos műanyagipari vállalkozó rokonainak, de még nyugdíjas takarítónőjének is.

Continental: a dolgozóink a cég érdekében pályáztak

A Continental közleményben utasította vissza "a sajtó egyoldalú hisztériakeltését" a dohánygyárhoz köthető trafiknyertesekkel kapcsolatban. A közlemény azonban a sajtó egyetlen megállapítását sem cáfolja, sőt közvetetten alátámasztja azokat. A Contintental szerint dolgozói központi szervezés nélkül, de a dohánygyár érdekében indultak a trafikpályázaton.

Trafikbotrány: esélyük sincs a veszteseknek

Az állam megkötötte a trafiknyertesekkel a szerződéseket, akik, ha kedvük tartja, akár trafikláncokba is szerveződhetnek, pedig ez egyértelműen ellenkezik a törvény deklarált céljával. Eközben sokan ügyészségi vizsgálatért kiáltanak, de a történet jogi oldalát nézve meg kell állapítani: a jelenlegi szabályok szerint a veszteseknek még jogi kapaszkodójuk sem sok maradt. Alkotmányossági problémákat nem találhatnak, és amivel problémájuk lehet, nehezen megfogható: nem voltak pontos feltételek, és többször változtak a játékszabályok is.

Több mint 90 trafik 81 négyzetméterre

A napokban 25 olyan céget jegyeznek be egy bajai lakásba, amelyek több mint 90 leendő trafikot irányítanak majd. A koordináló cég és a bejegyzés alatt álló betéti társaságok tagjaikon keresztül szorosan kapcsolódnak a hódmezővásárhelyi Tabán Trafik Zrt.-hez, a Continental dohánygyár terjesztő és forgalmazó cégéhez.

Lázár elismerte: részt vett a dohánylobbi a trafiktörvény kidolgozásában

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője elismerte a magyar dohánylobbi szerepét a trafiktörvény kidolgozásában, de azt mondta: ez a versenyhátrányuk megszüntetését jelenti.
Találatok: [9]  Oldalak:   1