language

Akták:

Csányi Sándor megzsarolása highlight_off

Lapok:

Csányi Sándor megzsarolása

2007-ben 3 férfi 12,5 milliárd forintnyi eurót követelt Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgatótól a Bankár vállalkozáscsoport tevékenységét vizsgáló APEH dokumentumokért. Az adóhatóság még 2000-ben tett feljelentést a Bank Center tulajdonosváltásai és jelzáloghitel ügyletei kapcsán. A fenyegető emailek szerint Csányi is segédkezett a 150 milliárd forintos kárt okozó pénzügyi visszaélésben, ami miatt az APEH nyomozást folyatott. A vizsgálatot érintő akta nyilvánosságrahozatalával fenyegető levél kapcsán Csányi feljelentést tett, a vádlottakat, köztük Gubuznai Zoltánt felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték első fokon.

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Téves lista Rogán exnejével – offshore ingatlanvásárlások a Belvárosban

Egy Rogán Antal volt nejéhez köthető cég is önkormányzati ingatlanhoz jutott az V. kerületben – ez szerepel azon a listán, amelyet az atlatszo.hu közölt. Az önkormányzat utólag azonban közölte, az általuk összeállított listán több tétel tévesen szerepel. Így ez is.
Találatok: [1]  Oldalak:   1