language

Akták:

Eclipse-ügy highlight_off

Lapok:

Eclipse-ügy

Eclipse-ügy

A gépjárművek eredetiségvizsgálatához szükséges informatikai rendszert kiépítő Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. vezérigazgatóját és hat munkatársát 2010 márciusában helyezte előzetes letartóztatásba a Központi Kerületi Bíróság adócsalás és pénzmosás gyanújával.



Kövess minket Facebookon is!

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

Tisztuló kép titokügyben

A Pintér Sándor belügyminiszter korábbi érdekeltségét, hozzátartozóit is érintő Eclipse-botrányban is szereplő kör ügyei miatt nyomoznak a titkosszolgálat korábbi vezetői ellen.

A kémügy új szereplője a Zömök Kft. főtulajdonosa?

A Magyar Nemzet és a Hír Tv szerint az államellenes bűncselekmények miatt folytatott nyomozás negyedik gyanúsítottja vélhetőleg egy biztonsági cég társtulajdonosa, P. László, akinek az édesanyja és üzlettársa is orosz származású.

Pintér excégének vezetői a belügy kulcspozícióiban

A korábban Pintér Sándor által vezetett Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. volt menedzserei közül jónéhányan kulcspozíciókat foglaltak el a belügyminisztériumban, a rendészeti igazgatásban és a rendőrségen.

Orbán-Lauder találkozó: ha nem Sukoróról, akkor miről tárgyaltak?

A választások győztese eddig a belpolitikai tisztítótűz őrzőinek hálás szerepét alakíthatta. Hatalomra jutván, egy darabig még firtathatja elődje viselt dolgait. Csakhogy a leleplezés alapjáraton a mindenkori ellenzék, a sajtó, illetve a független jogrendszer dolga.

Eclipse-ügy: a stróman menekülni akart a cégekből

Titokzatos módon tűnt el Katzenbach Imre, az Eclipse-ügyben körözött volt MTK-s labdarúgó, legalábbis erre enged következtetni az, hogy a férfi Mercedesét és személyi iratait hátrahagyva vált köddé – tudta meg a hvg.hu. Amennyiben Katzenbach mégis előkerül, gyanúsított lesz, mint a többiek, akiknek előzetes letartóztatását a bíróság április 12-ig rendelte el.

Adócsaló Eclipse?

Szoros nemzetbiztonsági kapcsolatokkal rendelkező cégcsoport üzletelt kétkezi számlagyárosokkal – ez az Eclipse Zrt.-nél gyanított adócsalás lényege. A cég Pintér Sándortól sem áll távol, az ő megtámadása mögött fideszes belharcok állhatnak.

Babarczy Eszter: Pintér napfogyatkozása?

A magyar közönségnek az eclipse, napfogyatkozás szóról Stephanie Meyer (szerintem nyálas) regényfolyamának legújabban megfilmesített változata jut eszébe. Annyiban helyes is ez, hogy a jövő a tiniké, és ők ezen az Eclipsen nevelkednek. Azért mi foglalkozzunk inkább a másik Eclipse üggyel, annál is inkább mert nem pusztán egy újabb korrupciós ügyről van szó.

Eclipse-sztori: gyanúban a reptéri biztonsági szállító

Egymilliárd forint értékben állítottak ki hamis számlát a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságon (VPOP) adócsalás és pénzmosás miatt folyó büntetőeljárás gyanúsítottjai.

Eclipse-ügy: heten előzetesben

A bíróság elrendelte annak a hét embernek az előzetes letartóztatását, akit a vámnyomozók szerdán vettek őrizetbe adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt - mondta Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>