language

Akták:

EU elnökség highlight_off

Lapok:

EU elnökség

EU elnökség

Magyarország 2011. január 1-től tölti be a soros elnöki tisztséget az Európai Unió Tanácsában. A K-Monitor számára fontos ennek sikeres kimenetele, és ezzel együtt az adóforintjainkból elköltött összegek nyomon követése és átláthatóvá tétele. Ezért honlapunkon összegyűjtjük az elnökséggel kapcsolatos kiadások fő tételeit, és bemutatjuk azokat a szerződéseket, amelyeket a lebonyolító szervek kötnek beszállítóikkal, partnereikkel.

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Milyen autóval járnak a miniszterek? Erősen titkolják

2010-ben 703 millió forintba került az adófizetőknek az állami autóflotta fenntartása. Eközben idén csak a frissítésre 600 milliót fordít a kocsikat üzemeltető Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, korábbi nevén Központi Szolgáltató Főigazgatóság (KSZF).

EU-elnökség: honlap 74 millióért, bútorok 70 millióért

A magyar EU-elnökség honlapját tavaly december 1-je és idén június vége között áfa nélkül 73,6 millió forintért üzemelteti a Magyar Telekom Nyrt. egy egyedi szerződés alapján, míg a Magyar Posta Zrt. az elnökség fél évére 60 millió forintért adta „albérletbe” a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér elnökségi váróját.
Találatok: [7]  Oldalak:   1