language

Akták:

Főtáv-ügy highlight_off

Lapok:

147.000.000 Ft

Főtáv-ügy

Főtáv-ügy

2010-ben a BRFK nyomozást indított a Főtáv Zrt.-vel szemben hűtlen kezelés gyanúja miatt. A rendőrségre érkezett feljelentés szerint a távfűtési cég nem a hatályos jogszabályoknak megfelelően vett részt egy csepeli lakópark fűtési rendszerének kiépítésében és ezzel 180 millió forint vagyoni hátrányt okozott.  

Nem sokkal később a Főtáv Zrt. nyilatkozatot adott ki, mely szerint a vállalat maga kérte a nyomozás elindítását. A Hír TV Célpont című műsorban elhangzott hűtlen kezelés általi vádak miatt kérte a vállalat a nyomozás elindítását. A nyomozás folyamán kezdetben őrizetbe vették a Főtáv Zrt. vezérigazgatóját, majd hetekkel később szabadon engedték. 

 Az elsőfokú bíróság kimondta: a bizonyítékok alapján nem felel meg a valóságnak, hogy a volt vezérigazgató megtévesztette volna az igazgatósági tagokat, és kár sem érte a Főtávot az ügy miatt.  2016-ban a Fővárosi Törvényszék jogerősen is felmentette Kovács Lajost a vádak alól. 

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

A Főtáv a Villamos Műveket is feljelentette

Előzetes letartóztatásba való kerülése előtt több milliárd forintos kárt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon Kovács Lajos, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója – tudta meg a hvg.hu.

A Főtáv-vezér lekapcsolásának háttere

Egy cégvásárlás miatt került előzetes letartóztatásba a Főtáv vezérigazgatója, jóllehet a vitatott ügylet vizsgálatát előzőleg ő maga kérte az ügyészségtől.

Nem tudják a Főtávnál, miért vitték el a vezérigazgatót

A Főtáv Zrt. vezetése számára nem világos, milyen ügy kapcsán, s milyen célból vitték el a rendőrök Kovács Lajos vezérigazgatót - értesült a HavariaPress. A cég tudatja, hogy vezérigazgató esetleges akadályoztatása esetén két vezérigazgató-helyettes biztosítja a társaság zavartalan működését.
Találatok: [5]  Oldalak:   1