language

Intézmények:

Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. highlight_off

Lapok:

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Vádat emeltek a FKF Zrt. volt vezérigazgatója ellen

Vádat emelt a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. volt vezérigazgatója ellen a Fővárosi Főügyészség a pusztazámori hulladéklerakó metánmentesítésével kapcsolatos beruházás miatt - értesült szerdán az MTI Hírcentrum.

A Századvég 24 milliós megbízást kapott a Fidesztől

A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja számára készíthet tanulmányokat nettó 24 millió forintért a Századvég Gazdaságkutató Zrt., amely Giró-Szász András kinevezéséig a kormányszóvivő résztulajdonában állt.

BKV-akták 1.: belenéztünk Mesterházy Ernő és Horváth Éva vallomásaiba

Demszky Gábor nyilvánvalóvá tette, hogy aki bármit el akar érni a városházán, annak Hagyó Miklóshoz kell igazodnia - mondta 2010 februárjában tett és a hvg.hu birtokába került rendőrségi vallomásában a volt főpolgármester egykori bizalmasa, a BKV-s ügyekben gyanúsítottá vált Mesterházy Ernő.

Így működött a Hagyó-henger – ezt látták belülről az érintettek

Havonta kellett találkoznia Hagyó Miklóssal az FKF Zrt. volt vezérigazgatójának, és „nem volt tanácsos” ellentmondania az akkori főpolgármester-helyettesnek. Bielek Péternek a hvg.hu birtokába került tanúvallomásából kiderül: Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő rendszeresen megmondta a cégvezetőnek, hogy a közbeszerzéseken kinek kell nyernie.

Frei, Pálffy, Farkasházy, Rákay, Bayer – mi a közös bennük?

Senkit nem lep meg, ha kiderül, hogy egy közéleti személyiség politikai kapcsolataiból előnyt kovácsolt. Azon sem döbbenünk meg, ha valaki annak ellentétét teszi, mint amit korábban mondott. Többnyire a szereplők sem feszengenek. Még akkor sem, ha okuk lenne rá.

A Főtáv-vezér lekapcsolásának háttere

Egy cégvásárlás miatt került előzetes letartóztatásba a Főtáv vezérigazgatója, jóllehet a vitatott ügylet vizsgálatát előzőleg ő maga kérte az ügyészségtől.

A traffipaxtenderen is a Hagyó ajánlásával induló cégek nyertek?

A budapesti forgalomirányító központ korszerűsítésén erőteljes "hagyói háttérrel" pályázó és nyertesként kihozott két cég korábban − Draskovics Tibor minisztersége idején − az Országos Rendőr-főkapitányság által kiírt traffipax-tenderen is győztesként került volna ki, ha a rendőrség "le nem fújja" az egyébként is botrányos pályázatot − tudta meg a HavariaPress.

Fizetővendégek - Milliókért adtak el interjúkat a Nap-keltében

Több millió forintot fizettek ki fővárosi közműcégek Gyárfás Tamás médiavállalkozásának, az St. Plusz Kft.-nek azért, hogy stúdióbeszélgetésen vehessenek részt a Nap-keltében – tudta meg a hvg.hu.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>