language

Intézmények:

Gazdasági Versenyhivatal (GVH) highlight_off

Lapok:

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

A gyengéd kényszertől a lekötözős erőszakig: ezek a cégek félhetnek a GVH új fegyverétől

A GVH nem fogja új jogköréből kifolyólag kapásból eladatni a SPAR-t Tiborcz Istvánnak, de sokan tarthatnak minimum puha beavatkozásoktól. A nagy kiskermultik is akár, ahogy a teljes élelmiszeripar, az üzemanyag-kereskedők, a telekomcégek, vagy épp a cementgyártók. A legtöbb félnivalója alighanem Bige Lászlónak van.

Új módszert dolgozott ki a kormány nagyvállalatok lenyúlására

Újabb törvény ad muníciót az államnak, hogy megkaparintsa vagy átjátssza a klientúrájának a kiszemelt vállalkozásokat. Ebbe azt a Gazdasági Versenyhivatalt vonná be, amelynek épp az üzleti élet tisztaságán kellene őrködnie.

Nem a SPAR-ra szabták, de bármire ráhúzhatják az új versenytörvényt

Akár indokolt is lehetne egy ilyen eszköz a GVH kezében, kérdés, hogy a hazai intézményi környezet képes-e megakadályozni a szabályozás visszaélésszerű használatát. Német és EU-s minta is van, de ez önmagában nem támasztja alá a jogszabály átemelésének indokoltságát.

GVH: Kiktatták az árversenyt, drágábban adhatták a Kubut, a Topjoyt, az Apentát és a Nestea-t

Összebeszélhetett partnereivel a Gazdasági Versenyhivatal gyanúja szerint a Kubut, a Topjoyt, az Apentát és a Nestea-t forgalmazó hazai cég. Ennek nyomán az üdítőket mesterségesen magas áron adhatták többek között az Aldiban, a CBA-ban, a COOP-ban és a Tescóban. A hatóság eljárást indított, a napokban összehangolt rajtaütéseket hajtottak végre az érintetteknél.

A BKV-hajójáratok üzemeltetésével próbálkozó kartellt lepleztek le a hatóságok

Közbeszerzési kartellt tárt fel a GVH a dunai hajóscégek között. Mindent beismertek, így meg is úszták összesen 6,5 millió forint bírsággal.

Versenytorzító hagyományt folytat a kormány a nemzetstratégiai jelentőségű Vodafone-felvásárlással

Közel egy évtizede teremtette meg magának a lehetőséget az Orbán-kabinet arra, hogy közérdekre hivatkozva nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítsen át sok milliárd forint értékű céges tranzakciókat, kizárva így az ügyletek vizsgálatából a Gazdasági Versenyhivatalt.

Január 31-ig lezárja az állam a Vodafone felvásárlását

A távközlési vállalat 49 százalékát a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-n keresztül vásárolják fel.

Pintér szerint nem marad felderítetlenül egyetlen korrupciós ügy sem, ami az emberek érdekeit sérti

Sikeresnek nevezték a korrupcióellenes fellépést állami szervek vezetői a korrupcióellenes együttműködési megállapodás aláírásának kilencedik évfordulóján. Az újabb GRECO-jelentés szerint az elmúlt két évben szinte semmilyen előrehaladás nem történt a javaslataik teljesítésében. Az Európai Bizottság a szeptemberi jogállamisági jelentése szerint a korrupció probléma Magyarországon, és a korrupciós ügyekben a magas beosztású hivatalnokok felelősségre vonása egyelőre elmaradt. A Transparency International ugyancsak súlyos megállapítást: az EU második legkorruptabb állama lett Magyarország, ahol a korrupció a rendszer része lett, nem mellékhatása.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>