language

Személyek:

Homolya Róbert highlight_off

Lapok:

Homolya Róbert

Homolya Róbert (1978-) jogász, közbeszerzési szakértő. Jogi diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 2000-ben szerezte. A 2010-ig ügyvédi irodát vezető Homolya a Pro-Vital 2000 Kft. közbeszerzési tanácsadó cég többségi tulajdonosa volt 2005 decembere és 2008 márciusa között. Részesedését állami pozícióvállalását követően eladta, így a 2009-ben megszűnt kft. jogutódjában, a Provital Zrt.-ben sem rendelkezett tulajdonrésszel. A Provital később az egyik fő udvari bedolgozóvá nőtte ki magát, Homolya kiszállása után más érdekeltségei, így a Projekt.hu Bt. és az Euro-Procure Kft. alvállalkozóként azonban továbbra is bedolgoztak a Provitalnak, ezzel kapcsolatban OLAF-vizsgálat folyt ellene, ami összeférhetetlenséget állapított meg.

 

Szakmai életút (hivatalos életrajza szerint):

  • 2018-tól MÁV elnök-vezérigazgató
  • 2017-től Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
  • 2016-tól Miniszterelnökség, kormánybiztos
  • 2015-től Miniszterelnökség, miniszterelnöki biztos
  • 2014-2016 Fejlesztéspolitikai Koordinációs Bizottság elnöke
  • 2014-2015 Miniszterelnökség, politikai főtanácsadó, miniszteri biztos
  • 2012-2013 Miniszterelnökség, Fejlesztési Irodát vezető helyettes államtitkár
  • 2010-2012 Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, végrehajtási elnökhelyettes
  • 2012 Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., jogi főigazgató
  • 2004-2010 HOMOLYA Ügyvédi Iroda, irodavezető ügyvéd
  • 2000-2004 Enczi és Társa Ügyvédi Iroda, ügyvédjelölt
 

Tagságok:

  • 2016-2017 Rába Járműipari Holding Nyrt., igazgatósági tag
  • 2015-2017 Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., Felügyelő Bizottság elnöke
  • 2014-2015 Közbeszerzések Tanácsa, tanácstag
  • 2011-2017 Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt., igazgatósági tag
  • 2010-2012 Közbeszerzések Tanácsa, alelnök

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Ha saját pénzéről van szó, a NAV elnöke is megtalálja az adózási kiskaput

Közzétették a kormány tagjai adóbevallásuk legfontosabb adatait. A legtöbbet Palkovics László keresett, a legfurcsább bevallás Tállai Andrásé.

Pécsi keringő- kapcsolódó helyreigazítás

Páva Zsolt ügyvédi irodája is szerződésben állt a Pécsi Tudományegyetemmel, de ezt a kontraktust sem vizsgálják a nyomozók.
Találatok: [3]  Oldalak:   1