language

Lapok:

Akták:

Kormány vs. Norvég Alap highlight_off

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Kormány vs. Norvég Alap

Kormány vs. Norvég Alap

2014 tavaszán a KEHI a Miniszterelnökség utasítására kezdte el a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott szervezetek vizsgálatát, melynek végén több szervezetet feljelentett. A vizsgálatot a hivatalos kommunikáció miatt azért kezdeményezte – a látszat szerint – Lázár János, mert az NCTA-támogatásokat kezelő konzorcium egyik tagja, az Ökotárs Alapítvány esetében LMP-s kötődést és emiatt politikai elfogultságára utaló körülményeket véltek felfedezni. A KEHI-vizsgálat törvénytelensége miatt – mely az NCTA működésére vonatkozó nemzetközi megállapodásból következik – több más, Norvég Alap által támogatott szervezet visszautasította az adatszolgáltatást a KEHI részére, Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke pedig hivatali visszaélés miatt feljelentést tett.

2014 augusztusában a KEHI vizsgálata során talált szabálytalanságok miatt sikkasztás gyanújával nyomozás indult az Ökotárs Alapítvány ellen, majd szeptember 8-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) házkutatást tartott az Ökotárs, illetve egy másik, Norvég Alap pályázatokat ellenőrző konzorciumi tag, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítványnak (DemNet) irodájában. (A Budai Központi Kerületi Bíróság 2015 elején – helyt adva az Ökotárs panaszának  – kimondta a razzia törvénytelenségét.)

2014 őszén a KEHI költségvetési csalás gyanújával a NAV-nál is feljelentést kezdeményezett, amely az érintett konzorciumi szervezetek adószámának felfüggesztését eredményezte. Pár hónappal később a bíróság döntésével a szervezetek visszakapták adószámukat, a nyomozást pedig 2015 őszén a NAV bűncselekmény hiányában megszüntette az Ökotárs Alapítvány és a többi, 17 vizsgált szervezettel szemben – a lezárult ügyészségi vizsgálat csupán adminisztrációs hibákat tárt fel a norvég pénzeket felhasználóknál. Később kiderült, hogy a KEHI-vizsgálatot eredetileg személyesen Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezte

2015 decemberében Norvégia és Magyarország között paktum született a Norvég Alappal kapcsolatban; ebben a magyar kormány írásbeli garanciát vállalt, hogy nem éri atrocitás a norvégok által támogatott civileket. A 2014-15-ös forrásbefagyasztást követően 2016-tól ismét megkezdődtek a tárgyalások a két állam között, mivel azonban egészen a 2021-es határidőig nem sikerült megegyezniük abban, hogy a pályázók közül melyik szervezet legyen a független alapkezelő (a magyar kormány nem fogadta el, hogy a pályázaton legtöbb pontot elérő Ökotárs Alapítvány kapja a megbízást), a magyar állam végül 77 milliárd forint támogatástól esett el

A az így kieső Norvég Alap helyett a kormány 2021-ben egy új pályázati alapot hozott létre, a Városi Civil Alapot, melynek 4 milliárdos keretösszegéből jellemzően Fidesz-közeli szervezetek részesülnek.


 

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [48]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>

Német lapból derült ki, mi a gyanú a norvég pénzek ügyében

A norvég alapok ügyében illegális pártfinanszírozás gyanúja merült fel - írta a német Süddeutsche Zeitung Kovács Zoltánra, a kormány nemzetközi szóvivőjére hivatkozva. A szóvivő titkársága szerint ez ebben a formában nem hangzott el a német újságíróval lezajlott telefonbeszélgetés során. A Miniszterelnökség egyik korábbi közleményében mégis pártfinanszírozást emlegetnek az ügy háttereként.

Lázár belátta, hogy egyedül nem bír el a norvégokkal

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint lehetséges, hogy az Európai Bizottsághoz fordul a magyar kormány a Norvégiával kialakult vita miatt. Azért annyira nem lelkesen vennénk igénybe a brüsszeli segítséget, mert Lázár úgy fogalmazott: "valószínű, hogy erre fogunk ráfanyalodni". Lázár nem válaszolt arra a kérdésre, hogy túlzónak tartja-e a hétfői rendőri akciót az Ökotárs és a Demnet ellen, szerinte ezt a rendőrségtől kellene megkérdezni.

ORFK: Nem volt túlzás 51 rendőrt küldeni az Ökotársra

A gazdasági bűnözés elleni főosztály 43 tagja tartott házkutatás az Ökotárs Alapítvány ügyében, az intézkedést 8 rendőr biztosította. A rendőrség szerint a fellépés nem volt megfélemlítő jellegű.

Norvégia kiakadt a civileknél lezajlott házkutatások miatt

Teljesen elfogadhatatlannak nevezte Norvégia kedden azokat a házkutatásokat, amelyeket előző nap tartottak a magyar hatóságok két norvég támogatású civil szervezetnél, és azzal vádolta a budapesti vezetést, hogy el akarja hallgattatni a bírálatokat.

Lefoglalták az Ökotárs Alapítvány igazgatójának laptopját is

Iratokat, számítógépes adatokat és egy laptopot foglalt le a rendőrség hétfőn az Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában végzett házkutatása alatt, más hatósági intézkedés nem történt - közölte Móra Veronika, az alapítvány igazgatója.

Hogyan küldte rá a kormány a készenlétiseket a civilekre? – A vegzatúra története

Az Orbán-kormánynak öt hónapjába telt, hogy Lázár János kirohanását igazolva rendőrségi ügyet kreáljon néhány civil szervezet működéséből, melyek egyetlen „bűne”, hogy az általuk osztott támogatásokat nem a kormány ellenőrzi, és ezekből kormánykritikus szervezetek is részesülnek.

Iratokat foglalt le, szakértőt is bevon az Ökotárshoz kiszálló NNI

Iratokat, számítástechnikai adatokat foglalt le mai házkutatásai során a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) "egy alapítvány pénzügyi tevékenységével összefüggésben" – közölte a rendőrség. Bár a szervezetet nem nevezték meg, a norvég pályázati pénzeket kezelő Ökotárs Alapítvány ügyéről lehet szó.

Kiszállt az NNI az Ökotárs alapítójához is

Az Ökotárs Alapítványánál, a könyvelőjénél, a DemNetnél napközben tartottak házkutatást a készenlétisek, az Ökotárs alapítójához délután érkeztek meg. Az NNI ismeretlen tettes ellen nyomoz a norvég pénzek felhasználása miatt.

Feljelentett a Kehi egy szervezetet a norvég pénzekkel kapcsolatban

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a Norvég Alap felhasználásának ellenőrzése keretében jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúja miatt feljelentést tett egy szervezet ellen, egyben piacfelügyeleti eljárást kezdeményezett a Magyar Nemzeti Banknál (MNB).

Norvég alapok - Miniszterelnökség: a magyar kormány mielőbb lezárná a vitát

A magyar kormány a norvég kormánnyal fennálló vitájának gyors és eredményes lezárásában érdekelt, és visszautasítja, hogy Magyarország alapvető demokratikus értékek iránti elkötelezettségét bárki kétségbe vonja. Mindezt az a levél tartalmazza, amelyet a Miniszterelnökség pénteken küldött el az Európai Unió, a NATO, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet tagországai Budapesten akkreditált nagyköveteinek, válaszul Vidal Helgesen norvég európai ügyi miniszter megnyilatkozásaira.
Találatok: [48]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>