language

Lapok:

Intézmények:

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) highlight_off

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Kultúra, csapatépítés, tanácsadás: a Fidesznél is többet költött a hetedakkora KDNP-frakció

Bár a borra és pálinkára már nem költ (vagy legalábbis nem így, nevesítve) a KDNP parlamenti képviselőcsoportja, a frakció 2018 májusa óta kötött szerződéseinek listáján azért így is akadnak meglepő tételek, ahogy a megbízottak között volt és jelenlegi KDNP-s funkcionáriusok is. Az Országgyűlés Hivatalától az összes parlamenti frakció kiadásainak összesítését kikértük. A feldolgozott adatokból készülő sorozatunkat a kisebbik kormánypárttal kezdjük.

A Miniszterelnökség is dolgoztatott az üres Fidesz-honlap üzemeltetőjével

A Miniszterelnökség és egy állami hivatal is szerződött a Fidesz honlapjait is fejlesztő, mindössze egy embert foglalkoztató Naphold-2006 Kft. - adta hírül az RTL Klub.

Orbán nemzeti konzultációja miatt állt bíróság elé Jóri és a KIM

Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken hétfőn a Jóri András volt adatvédelmi biztos által a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) ellen jó hírnév megsértése miatt indított polgári per, amelyben a tavalyi nemzeti konzultáció kérdéseivel kapcsolatos egyeztetés a vitás kérdés.

Saját törvényét herélné ki a Fidesz

Egy fideszes törvényjavaslat magáncégeknek is megengedné, hogy a nemzeti adatvagyont kezeljék, noha tavaly éppen a kormánypárt hozta tető alá azt a törvényt, amely kimondja, hogy ez kizárólag az állam feladata lehet. A Lázár-féle indítvány akár a Fidesznek kedves udvari beszállítókat is helyzetbe hozhatja.

Infosztráda

Több állami hivataltól kapott hasznos információkat még a pályázatok kiírása előtt a választási informatikai rendszereket fejlesztő Idom 2000 Zrt., amely olykor még a kormányzati előterjesztésen is igazíthatott.
Találatok: [8]  Oldalak:   1