language

Lapok:

Akták:

Kulcsár-ügy highlight_off

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Kulcsár-ügy

Kulcsár-ügy

Szász Károly PSZÁF elnök 2003 nyarán történt megveretése után kapott fokozott figyelmet a Pannonpast ügyében végzett PSZÁF vizsgálat. Ebből kiderült, hogy a K&H Equities jelentős szerepet játszott a Pannonplast Rt. részvényeinek szabálytalan felvásárlásában, amelyet érthetetlen módon részben az Állami Autópálya-kezelő Rt. finnaszírozott. Közben a K&H belső ellenőrzése során is napvilágra került számos visszásság, többek között, hogy az Equities irreálisan magas hozamú befektetéseket ajánlott potencális ügyfeleinek.  Az ügyleteket a bank egyik igazgatója, Kulcsár Attila koordinálta. Az ügy kapcsán felmerült több állami vállalat, politikus és vezető üzletember neve is. 


A Pannonplast-ügy kirobbanása és Kulcsár Attila lelepleződése – ő a K&H Equities, a pénzintézet brókercégének teljhatalmú ura, és bár a bíróságon ez nem bizonyosodott be, többek szerint Rejtő E. Tibor vezérigazgató pártfogoltja volt – után elapadt a pénzcsap. Nem volt tovább mihez nyúlni, ha valamelyik vip ügyfél a pénzét követelte. A piramisjátékra hajazó rendszer napok alatt összeomlott, mindenki mosta a kezeit, és Kulcsárra mutogatott. A nyomozás többször félresiklott, és emiatt elhúzódott. Ebben az is közrejátszhatott, hogy az ügy főnyomozóját, az azóta ügyvédként praktizáló Molnár Csabát koholt vádakkal bíróság elé állították, ahol évekkel később felmentették, de addigra rendőri karrierjét már végérvényesen tönkretették. Az első eljárásban született többéves börtönbüntetéseket és felmentéseket egyaránt tartalmazó ítéletet másodfokon hatályon kívül helyezték, és évekkel a nyomozás kezdete után vita robbant ki az igazságszolgáltatás berkein belül, hogy amit Kulcsár és társai tettek, az valóban sikkasztás, vagy esetleg csalás. A megismételt eljárásban az ügy névadóját, Kulcsár Attilát hat év hat hónap szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék. Az ítélőtábla 2017. április 20-ától tárgyalja az ügyet másodfokon. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [44]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>

Miért könnyű elfogultsággal vádolni az ügyészséget?

Korrupciógyanús ügyész (a vádhatóság egykori szóvivőjének) lelepleződése ismét címlapra tette az UD Zrt. büntetőügye miatt amúgy is reflektorfényben lévő ügyészséget. És ismét előkerült a politikai elfogultság vádja.

Pénzbüntetésre enyhítették Kodela László büntetését

Jogerősen pénzbüntetésre enyhítette Kodela Lászlónak, a MEH korábbi helyettes államtitkárának adócsalás miatt első fokon kiszabott felfüggesztett börtönbüntetését a Fővárosi Ítélőtábla.

Felmentették Molnár Csabát

Részben bűncselekmény, részben bizonyítottság, illetve a társadalomra való veszélyesség hiánya miatt a Fővárosi Bíróság csütörtökön felmentette Molnár Csaba egykori rendőr alezredest, a Kulcsár-féle brókerbotrány korábbi főnyomozóját, illetve akkori helyettesét, Bacsi Jánost az ellenük hivatali visszaélés, illetve közokirat-hamisítás miatt emelt vádak alól.

Kulcsár első fokon nyolc évet kapott

Nyolc év börtönre és 230 millió forint vagyonelkobzásra ítélte első fokon sikkasztás miatt Kulcsár Attilát a Fővárosi Bíróság csütörtökön. Rejtő E. Tibort felmentették.

Megússza-e szárazon Kulcsár Attila?

Péntekre várható a Fővárosi Bíróságon a Kulcsár-ügyben hozott elsőfokú döntés kihirdetése. Lehet találgatni, hogy a K&H Equities egykori (ál)brókere komoly büntetést – letöltendő szabadságvesztést – kap-e, vagy megússza szárazon.

Pro Szentendre Kft.: brittonos kapcsolat

Pro Szentendre Városfejlesztési Kft. néven pályázatmenedzselő vállalkozást alapít a Pest megyei Szentendre jobboldali többségű önkormányzata. Az új cég egyik ügyvezetője a jobboldali képviselők által preferált Simon Péter ingatlanvállalkozó korábban mellékszerepet kapott a brókerbotrányban.

INDUL A KULCSÁR-PER

Találatok: [44]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>