language

Lapok:

Intézmények:

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata highlight_off

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Egyre jobban belezavarodik a miskolci Fidesz a félmilliós irodabérlési ügybe

Több mint öt hónapja üresen áll Miskolcon az a belvároshoz közeli iroda, amelyet havi majdnem félmillió forintért bérel a városban a fideszes Hubay György. Az eddig két és fél milliós cechet persze nem ő – hanem az Országgyűlés Hivatala állja, vagyis – közpénz lévén – végső soron a választók. Az összeg Hubay korábbi munkahelyét, a fideszes vezetésű város vagyonkezelő cégét gyarapítja, a Fidesz pedig – véletlen? – a saját irodájaként tünteti fel a helyiséget. Hubay környezetében és a Fidesznél felújítással magyarázzák a furcsaságokat – akár el is hinnénk, ha nem jártunk volna a helyszínen.

Közpénzen mérték meg az önkormányzatok, veszélyben van-e a Fidesz

Budapesti kerületek és vidéki nagyvárosok önkormányzatai végeztek az utóbbi években közvélemény-kutatásokat. Előfordult, hogy a megkötött szerződés tárgya városmarketing vagy turizmus volt, esetleg a médiafogyasztás szokásai, de a trükk az, hogy a címekkel ellentétben a kérdőívekkel sokkal inkább azt szerették volna kideríteni, milyen is a kormány és az ellenzék közötti aktuális erőviszony. A kutatási eredményeket nem hozták nyilvánosságra, de a hvg.hu megszerezte a dokumentumokat. A kerületek és a városok százmilliónál is többet költöttek erre

Miskolci Jobbik: hűtlen kezelés, ha nem teszik ki az önkormányzati lakások bérlőit

A miskolci Jobbik hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést azért, mert a városvezetés nem bontotta fel a szerződést az olyan önkormányzati lakásbérlőkkel, akik nem tartották tisztán az ingatlant. A Jobbik szerint ez már hűtlen kezelés.
Találatok: [3]  Oldalak:   1