Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell
Címkék
Lapok:
HVG [X]
Személyek:
Molnár Gyula [X]

Molnár Gyula

Molnár Gyula

Fogadd örökbe!


Molnár Gyula (Budapest, 1961. augusztus 17. – ) magyar politikus, 1994 és 2010 között az MSZP országgyűlési képviselője, 2002-től 2010-ig Budapest XI. kerületének polgármestere, 2016 júniusától az MSZP elnöke. Schneller Domonkos XI. kerületi fideszes képviselő 2007 őszén büntető feljelentést tett a Lágymányosi-öböl privatizációja és a Hadik kávéház ügyében. Az ügyészség három évvel később, közvetlenül a 2010-es önkormányzati választások előtt nagy TV-nyilvánosság előtt meggyanúsította Lakos Imre SZDSZ-es alpolgármester mellett Molnár Gyulát. Később aztán mind az öböl-ügyben, mind a Hadik-ügyben lezárták a nyomozást, a telekeladás ügyében indított perben pedig első fokon, 2012 szeptemberében felmentő ítélet született. 2013 októberében 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték. 2014 májusában a jogerős másodfokú ítéletet a Kúria hatályon kívül helyezte és felmentette Molnár Gyulát a hivatali visszaélés vádja alól. Az ítélet jogerős. (Wikipédia)

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 

Nézz utána!

Találatok: [6]  Oldalak:   1

Fidesz: ügyesen "lepapírozták" a korrupciót Újbudán

A Fidesz újbudai elnökének nagyon nem tetszik a Kúria keddi ítélete, amelyből szerinte nem az derül ki, hogy Molnár Gyula nem bűnös a Kopaszi-gát ügyleteiben.

Nyomoz a rendőrség a Szent Gellért Senior Apartmanház ügyében

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a XI. kerületi Szent Gellért Senior Apartmanház ügyében - tájékoztatta a kerületi önkormányzat hétfőn az MTI-t, jelezve: a tulajdonló társaság felszámolása több mint hatvan idős ember lakhatását sodorta veszélybe.

Duna Bár: Mervóék a Kopaszi-gáton

Vendéglátó-ipari céget alapított a meghiúsult pátyi lakópark-beruházást, illetve a szintén kudarcba fulladt sávolyi Balatonring-projektet tervező, Kovács Bence János nevéhez köthető Grupo Milton cégcsoportban vezető posztokat betöltő Mervó József.

Molnár Gyuláék ügyének homályos pontjai

Az Újbuda hivatali visszaéléssel meggyanúsított volt vezetőinek ügyének középpontjában álló ingatlan – a hvg.hu tudomása szerint – földhasználati joggal volt terhelve, ami azonban egy külsős, magántulajdonban lévő bt.-nek kedvezett.

Gyurcsány: bűzlenek az ügyészségi gyanúsítások

A volt miniszterelnök szerint "a politikai beavatkozás ocsmány szagától bűzlenek" a választások előtt felgyorsuló ügyészségi eljárások, gyanúsítások, amelyek rendre helyben esélyes szocialista polgármestereket érintenek.
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Akták

Kopaszi-gát

Kopaszi-gát

A szocialista vezetésű XI. kerületi önkormányzat – 1%-os tulajdoni részesedést megtartva – kö­­­zel másfélmilliárd forintért adta el 2006-ban a Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl fej­lesz­té­sére...
Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI