language

Lapok:

Intézmények:

Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (NDN Zrt.) highlight_off

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [32]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>

Nem mond le a trafikmutyi miatt a szekszárdi polgármester

Nem hivatalos magánbeszélgetésnak minősítette Horváth István azt a találkozót, amelyen a szekszárdi fideszesek a dohányboltok üzemeltetésére pályázókról beszéltek. A fideszes polgármester szerint természetes, hogy tájékozódnak egy ilyen fontos ügyben, de azt állítja: nem volt központi listája a pályázókról.

A szokásos forgatókönyvvel kezeli a Fidesz a trafikmutyit

Tarja magát a Fidesz a szokásos forgatókönyvhöz: ha a párt körül botrány alakul ki, akkor a hivatalos kommunikáció az, hogy a kormánynak nem kell foglalkoznia a helyi ügyekkel. Korábbi példák alapján elképzelhető, hogy a párt magatartását belső felhasználásra szánt közvélemény-kutatások határozhatják meg a következő hetekben - bár a labda most normális körülmények között az ügyészségnél lenne.

Németh Lászlóné: 280 trafikot megváltozott munkaképességűek nyertek

A trafikpályázatokon 280 koncessziót nyert el olyan pályázó, aki megváltozott munkaképességű, közülük 88-an egyben munkanélküliek is voltak eddig – közölte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter egy szocialista országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában.

Trafikmutyi: feljelenti a szekszárdi polgármestert a DK

A Demokratikus Koalíció (DK) hivatali hatalommal való visszaélés miatt feljelentést tesz Horváth István, Szekszárd fideszes polgármestere ellen a hvg.hu birtokába került hangfelvétel miatt.

Trafikmutyi: valaki nem mond igazat a Fideszben

Kölcsönösen ütik egymást Lázár János és a szekszárdi polgármester, választókerületi elnök nyilatkozatai a trafikpályázatok odaítélésével kapcsolatban. Horváth István szerint semmilyen egyeztetés nem zajlott, Lázár János ellenben még azt is elismerte a Heti Válasznak, hogy hangfelvétel készült a pályázatok véleményezéséről.

Trafikpályázat: felülvizsgálatot kérnek a mozgássérültek

Mindenáron meg kell akadályozni, hogy a megváltozott munkaképességű, fogyatékos emberek elveszítsék a dohánykereskedésből származó megélhetésüket – közölte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ). A szervezet azt kéri a kormánytól, vizsgálja felül a megváltozott munkaképességű emberek trafikpályázatait.

Öt trafiknak örülhet az államtitkár veje

Öt trafikra nyert koncessziót a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdálkodásért felelős államtitkárának, Czerván Györgynek a veje, Galbács Ferenc – tudta meg a hvg.hu. A gazdászként dolgozó és fogathajtó férfi azt mondta lapunknak, hogy apósának nincs köze ahhoz, hogy nyert a pályázaton.

Tagadja a trafikmutyit Szekszárd fideszes polgármestere

Hazugság a helyi trafikügyről kipakoló szekszárdi fideszes képviselő minden állítása – megszólalt a város polgármestere, akiről párttársa azt állította, véleményeztette a helyi Fidesz-frakcióval a pályázók listáját.
Találatok: [32]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>