Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell
Címkék
Lapok:
HVG [X]
Akták:
Trafikmutyi [X]

Trafikmutyi

Trafikmutyi

A dohányzás visszaszorítása ürügyén a kormány újraszabályozta a dohánykiskereskedelmet. A trafik koncessziók odaítélése teljesen átláthatatlanul történt, a pályázatokat jelentős része kormány közeli vállalkozók és rokonaik nyerték.


A törvényszöveg Brüsszelbe előzetes jóváhagyásra kiküldött verziójáról például kiderült, hogy egy "Sánta János" nevű felhasználó számítógépén hozták létre. A név megegyezik a Continental Zrt. vezetőjéével, Lázár János ismerősével.


Már ekkor jelezték, pusztán a dohányból ugyanis nehezen fognak megélni a trafikok, az eladási pontok mesterséges leszűkítése – a korábbi 38 ezer helyett csak 6 ezer helyen lehet majd cigit kapni – a feketepiac robbanásszerű elburjánzását hozza. Azt pedig senki sem képes megakadályozni, hogy a trafikokat zsebszerződéseken keresztül néhány nagyobb üzleti kör tartsa majd a kezében. Több lépésben szerencsejátékkal, kávéval, újsággal, üdítőkkel, alkoholokkal bővítették a trafikok termékkörét.


A piacátszervezésért felelős, Németh Lászlóné vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), illetve a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. 2012. április végén tette közzé a trafikpályázatnak a magyar dohánypiac túlnyomó részét felosztó első körének nyerteseit (20 évre).
A Fidesztől a trafikmutyi miatt távozott szekszárdi képviselő, Hadházy Ákos a hvg.hu-nak átadott egy, a szekszárdi frakcióülésen készült, témába vágó hangfelvételt. Ez volt az első konkrét bizonyíték arról, amiről országszerte suttogtak, miszerint a helyi fideszes frakcióüléseken dőlt el, hogy kik kaphatnak trafikot, és kik nem. Hajduszoboszló még hasonló.


Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 


Később az ügyészség a trafkpályázat törvényességének vizsgálatát azzal utasította el, hogy a dohánytermék-kiskereskedelem jogának átengedésekor Németh Lászlóné miniszter a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás körébe tartozó döntést hozott. Márpedig a gazdálkodás körében meghozott döntés nem tartozik az ügyészségről szóló törvényben meghatározott ügyészi törvényességi ellenőrzési hatáskörbe.

Találatok: [54]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

Trafikkoncesszió: évek óta nincs pályáztatás, egy ember szava dönt

Az állam 2015 áprilisa óta nem ír ki új trafikpályázatot, azóta mégis 601 trafik kapott engedélyt, és a kijelöléskor egy ember, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. vezérigazgatójának szava dönt. A tavaly 3,6 milliárd forint nyereséget termelő dohányellátó nagykereskedő többségi tulajdonosa, a Tabán Trafik Sánta János érdekeltsége - aki viszont a dohányzást felmenő rendszerben teljesen betiltani, a trafikok számát pedig csökkenteni szándékozó Lázár János holdudvarához tartozik.

Kínos baki: nem létező hivatalt töltött be a trafikosztó fideszes

Több mint egy évig miniszteri biztosként járta az országot, tárgyalt a gazdákkal, nyilatkozott, interjúkat adott. Csakhogy hiába használta ezt a titulust Horváth István, a szekszárdi trafikbotrányban érintett politikust senki nem nevezte ki erre a posztra.

Az Együtt-PM azt kérdezi Lázártól: Ez igaz?

Az Együtt-PM válaszokat vár Lázár Jánostól arról a sajtóhírről, amely szerint állami felügyelet alá kerülne Magyarországon az alkoholforgalmazás, és ennek érdekében nemzeti italboltok jönnének létre.

A trafikmutyis polgármester jobbkezét indítja a Fidesz Szekszárdon

Ács Rezsőt, a város fideszes alpolgármesterét indítja polgármesterjelöltként a Fidesz-KDNP Szekszárdon az októberi önkormányzati választáson – jelentette be Horváth István polgármester, a Fidesz választókerületi elnöke pénteken Szekszárdon, sajtótájékoztatón.

Kidobta a trafikosok panaszát az Ab

Nem sértette a tarfikosok tulajdonhoz való jogát, hogy az állam tavaly felforgatta a piacot és egy szűkebb körnek adott dohányárusítási jogot – állapította meg kedden az Alkotmánybíróság.

Ki kell adni az eddig titkolt trafikpályázati adatokat

Első fokon pert nyert az állam és a nevében eljáró Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (NDN) ellen is az a Dunakeszin trafikját elvesztő felperes, aki azt kérte: adják ki neki a vesztes pályázatának pontszámát, az elbírálók névsorát, valamint az alkalmazott pontozási szempontokat. Az ítélet nem jogerős.

Trafikper: nehéztüzérséget kell bevetni az adatokért

Volt helyi és központi értékelő bizottság, az utóbbiban bent ültek a minisztériumok képviselői. Az üzleti tervre vonatkozó pályázati résznek az értékelése meglehetősen szubjektíven folyhatott - ezek derültek ki többek között az első trafikosper első tárgyalási napján, amely egyelőre csak adatok rendelkezési jogáról és nyilvánossára hozataláról szól. A hvg.hu a felperest képviselő ügyvéddel beszélt két tárgyalási nap között.

Hogyan ne harcolunk a trafikmutyi ellen? (vélemény)

Ennek a népszavazásnak az a különlegessége, hogy sikere és bukása egyaránt a rezsim trafik-korrupciós ügyét legitimálná.
Találatok: [54]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

Akták

Trafikmutyi

Trafikmutyi

A dohányzás visszaszorítása ürügyén a kormány újraszabályozta a dohánykiskereskedelmet. A trafik koncessziók odaítélése teljesen átláthatatlanul történt, a pályázatokat jelentős része kormány...
Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége...
BKV-ügyek

BKV-ügyek

A „BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely...
Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI