language

Lapok:

HírTv highlight_off

Kulcsszavak:

idegenforgalom highlight_off

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>

Mégis mi alapján lehetnek a milliárdos közvagyon kezelői?

Schmitt Pál lányának vezetésével, egy kormányközeli magáncég folytat üzleti tevékenységet a közpénzből felújított Klebelsberg-kastélyban. A beruházást közcélokkal magyarázták, de ezek helyett magánesküvőket tartanak az épületben. Az üzemeltetésben egy olyan vállalkozás is besegít, amelynek tulajdonosát 5 évre eltiltották a cégvezetéstől.

Orangeways: egy részük megúszta a felelősségre vonást

Megúszta a felelősségre vonást az Orangeways márkanév alatt álló cégek egy része – derítette ki Panaszkönyv című műsorunk. A GVH a buszoztatást végző négy vállalkozás közül kettőre 85 millió forintos bírságot szabott ki, a másik két céget viszont nem tudták megbüntetni, mert mostanra csődöt jelentettek vagy megszűntek. A vállalkozásokból egy új buszos társaságba menthették át a vagyont, miközben több száz hoppon maradt utas és buszsofőr hiába vár a kártérítésre.

Ilyenkor persze jól jön a pénz Brüsszeltől

Brüsszel pénzén csinosítják azt a falut Tokaj-Hegyalján, ahol borászata és pálinkafőzdéje is van Mészáros Lőrincnek. Szintén uniós támogatásból épül végül meg a sátoraljaújhelyi függőhíd is. A milliárdok – papíron – a gazdaság fejlesztését szolgálják.

Műemlék hotelt is megszerzett Tiborcz István

Újabb szállodákkal gyarapodott a miniszterelnök vejének vagyona – derítette ki a Heti Válasz. Tiborcz István ezúttal Keszthelyen vett két, a Balatonra páratlan kilátást nyújtó hotelt: a Helikont és a Hullámot, amely ráadásul műemlék épület. A vételár titok, de az biztos, hogy milliárdokat érnek az épületek. Az ügylethez a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó takarék adott pénzt.

Gyanús építkezés a fideszes képviselő családjában

Indokolatlannak tartja Nógrád megye egyik fideszes képviselőjelöltjének és családjának gyarapodását jobbikos kihívója. A Becsó család 2016-ban épített egy ingatlant – épp akkor, amikor a szomszédjukban uniós pályázati pénzből egy wellness-szállót is felhúztak. Becsó Károly, aki testvérét, Becsó Zsoltot váltaná az Országgyűlésben, tagadja, hogy szabálytalanul építették volna fel az ingatlant.

Értékes balatonföldvári területre teheti rá a kezét Mészáros

A Három Hattyú Hotelt kínálja eladásra a Magyar Közút, és a településen már tudni vélik, hogy a felcsúti polgármester lesz az új tulajdonos, aki luxuslakóparkot tervez a szálloda helyére.

Nagyvonalúan előlegez meg milliárdokat a Rogán-minisztérium

Kétszer fizetett lényegében ugyanazért a Miniszterelnöki Kabinetiroda. Először egy disszidens magyar zenésznek, másodszor pedig a Turisztikai Ügynökségnek. Az állami cég előre, teljesítés nélkül jutott pénzhez.
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>