language

Kulcsszavak:

adatigénylés highlight_off

Lapok:

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [43]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

Kirúgás helyett bónuszt kapott a korrupciós ügyekkel vádolt kispesti MSZP-s képviselő

Továbbra sincs veszélyben a korrupciós ügyekkel vádolt szocialista Kránitz Krisztián karrierje: a vezetése alatt álló kispesti Vagyonkezelő és Műszaki Szervezet (VAMÜSZ) megszűnését követően a Gazdasági Ellátó Szervezetben (GESZ) folytatja pályafutását – derül ki Paróczai Anikónak, a Momentum Mozgalom kispesti politikusának a Facebook-posztjából.

Beperelte a Pénzügyminisztériumot a Transparency International

Bár a magyar ügyészség már vádat emelt EU-s kistérségi fejlesztési források hűtlen elköltése gyanújával Simonka György ellen, de a Transparency International Magyarország nehezményezi, hogy a Pénzügyminisztérium nem ad ki adatokat az ügyről, ezért beperelték.

Nem titkolhatja tovább felívelésének részleteit a Tiborcz-féle Elios

A bíróság szerint a 2015-ös szerződéskötés idején még Tiborcz István érdekeltségébe tartozó cég által adott közbeszerzési ajánlat minden lényeges eleme közérdekű adat. Pedig a céggel szerződő önkormányzatok az Elios üzleti érdekeit féltik a nyilvánosságtól.

Egy kilométeren belül két irodát bérelnek közpénzen a fideszes képviselőnek

Egy kilométeren belül két irodát bérelnek az adófizetők Hubay György fideszes országgyűlési képviselőnek Miskolcon. Ez derült ki legalábbis Jakab Péter jobbikos politikus Facebook-posztjából, amely felidézte: a HVG már korábban megírta, van egy fideszes országgyűlési képviselő, akinek havi mintegy félmillió forintért bérel irodát az Országgyűlés Hivatala a képviselő volt munkaadójától, a Miskolc Holdingtól. Hubay György ennyiért ráadásul nem is Budapest valamely frekventált pontján vett ki egy ingatlant, hanem Miskolcon, méghozzá annak belvárosában, a Széchenyi utca 94. szám alatt.

Hazudik a rendőrség a túlórapénzekről

A rendőrség tagadta, hogy a Szabolcs megyei rendőrfőkapitány „trükközne” a pénzes túlórákkal, noha ezt dokumentumokkal bizonyítottuk. Most újabb dokumentumot teszünk közzé, ami bizonyítja, hogy a rendőrök nem önszántukból kérik pénz helyett inkább szabadidőben a túlórák ellentételezését. Más választásuk ugyanis nemigen van. A rendőrség hallgat.

21 ember és 169 ezer forint kell egy hatfős család kilakoltatásához

Ellenzéki képviselők, jogvédők tiltakozása mellett lakoltattak ki Ferencvárosban egy hatfős családot augusztus 14-én devizahitel-tartozás miatt. A család nem tudta fizetni a részleteket, a végrehajtó elárverezte a lakást. A 36 milliós lakás hiteléből még 18 millió forint tartozás maradt.

4325 tanár hiányzik az állami iskolákból

Az állami általános iskolákban és gimnáziumokban augusztus végén 4325 betöltetlen álláshely volt, derül ki azokból a Klebelsberg Központnál összesített adatokból, amelyek az Index birtokába kerültek. A tanárhiány más területeken is észlelhető: a kevés tanár miatt sok iskola nem tud csoportbontásokat csinálni, sok a túlóra, a kémia vagy a fizika szaktanári kar vészesen öregedik, sok helyen pedig csak nyugdíjas tanárokkal tudják megoldani a tanítást. Az arányokat nézve leginkább iskolai gyógypedagógusból van hiány. Ahol kevés a tanár, ott kevesebb lehetőség van kiscsoportos oktatásra, ami hátrányt okoz az ott tanuló gyerekeknek.

Kikérik, melyik kórházban tártak fel korrupciót

Közérdekű adatigényléssel fordul az Állami Számvevőszékhez Korózs Lajos szocialista politikus, aki az egészségügyben feltárt visszásságokkal összefüggő kérdéseire vár választ, jelentette az MTI. Az ellenzéki országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt: PONTOSAN SZERETNÉ TUDNI, HOGY MELYIK EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYBEN TÁRTAK FEL KORRUPCIÓT, ABBAN KIK VOLTAK ÉRINTETTEK, MELYIK INTÉZMÉNYBEN TAPASZTALTAK HANYAG KEZELÉST, AHOL NEM VOLTAK MEGFELELŐEK A LELTÁRI ÍVEK, A KÖNYVELÉSEK. Mindezek után pedig milyen intézkedéseket tettek.

Mennyi pénzt utaltak vissza a kamupártok? 5,4 millióért megmondom

Nem ismerhetjük meg egyelőre azoknak a pártoknak az elszámolását, amelyek jelentős, akár több 100 milliós támogatást kaptak a 2018-as parlamenti választási kampányra. Az 1 százalék alatt szereplő pártoknak – ezek főként kamupártok – az utolsó fillérig vissza kell fizetni a támogatást. Ám nem tudni, ki mire költött pontosan, és mennyit utalt vissza. A Transparency kikérte az erről szóló adatokat, ám a válaszokat elég drágán méri a Magyar Államkincstár

Megvan a közérdekű adatok nemkiadásának feketeövese

Új szintre emelte a közérdekű adatok kiadásának megnehezítését a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (NMRVA). A közpénzekből, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány országos hálózatának tagjaként működő szervezethez a 10 millió forintig terjedő mikrohitel program kapcsán fordult a Jobbik alelnöke, hogy a nyilvánosság megtudhassa, kik és milyen szempontok alapján kapták meg a kedvezményes kamattal támogatott hitelt.
Találatok: [43]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>