language

Személyek:

Csetényi Csaba highlight_off

Lapok:

Csetényi Csaba

A Rogán Antal szomszédjaként elhíresült Csetényi Csaba évek óta sorra nyeri az állami reklámtendereket, cégei (Network 360 Kft., Affiliate Network Kft.) a kormány és az állami vállalatok első számú ügynökségeinek számítanak. Egyebek mellett ők hirdették a „kényszerbetelepítés” elleni népszavazási és menekültellenes kampányt, a kormány reformjait, a paksi bővítést, az államkötvények vásárlását. Nagyjából 2017 után Csetényi cégei kikerültek a kedvezményezetti körből és látványosan visszaesett a közbeszerzéseken elnyert munkáik száma. Emögött a hírek szerint elszámolási problémák álltak. (Fotó: RTL Klub)

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Másfél év, 2 milliárd forint: MVM-pénzek kormányközeli médiához

Tavaly az MVM összes reklámkiadásának nagyjából 75 százaléka, másfél év alatt nagyjából 2 milliárd forint kormányközeli cégeknél landolt.

Sokkal többe került a migránsellenes harc, mint a kormány állította

960 millió a migrációról szóló nemzeti konzultáció lebonyolítására – 2015. május 381 millió a „Ha Magyarországra jössz...” kampányra – 2015. június 381 millió az „Emberek döntöttek” kampányra – 2015. szeptember 1,016 milliárd forint a külföldi (afganisztáni, szíriai) plakátokra – 2015 ősze 1,524 milliárd forintos keretszerződés a „migrációval összefüggő kommunikációs feladatok ellátására” – a 2015. novembertől 2016. február végéig terjedő időszakra 3,916 milliárd a „migrációval összefüggő kommunikációs feladatok ellátására” – 2016. márciustól augusztusig, keretszerződés 1,016 milliárd forint a fenti keretszerződést kibővítve, meghosszabbítva augusztus végéig. 2016. augusztus 1-i kezdődátummal bruttó 2,4 milliárd forintért (kormányzati intézkedések tájékoztató és információs kampányaihoz), 2016. augusztus 19-i kezdődátummal bruttó 2,54 milliárd forintért (a népszavazásra vonatkozó kormányzati kommunikációs kampány megvalósításával kapcsolatos feladatok).

Rogán szomszédjának ad milliárdokat a kormány, hogy Brüsszelnek üzengessen

Több mint három milliárd forintért az Affiliate Network és a Network 360 közösen készíti a kormány „kényszerbetelepítés elleni népszavazást″ népszerűsítő kampányát, aminek a plakátjai a napokban jelentek meg a közterületeken, írja a Kreatív.hu. A cégek Csetényi Csaba tulajdonában vannak, aki Rogán Antal szomszédja a Pasa Parkban.

Kifogyott a kreativitásból az ügyészség a sikerkampány-ügyben

Egy kis törvénysértésből levonni azt a következtetést, hogy a kormányzati döntéshozó jogtalan előnyökhöz akart volna juttatni bárkit is? Nem, nem, a magyar ügyészség nem dől be az ellenzéki rosszhiszeműségnek, főleg amikor a magyar reformok sikerét hirdető plakátokról van szó.

Nem akárkinek lesz trafikja a Ferenciek terén

Nemcsak hét trafikengedélyt, de ebből három beindításához önkormányzati üzlethelyiség bérleti jogát is megszerezte Rogán Antal szomszédja az V. kerületben.

A CBA-sok nagy nyertesei a nemzeti dohánybulinak

A kormány azzal tette monopóliummá a dohánykereskedelmet, hogy családi vállalkozásoknak, munkanélkülieknek, gyed-ről visszatérő édesanyáknak és nagycsaládosoknak hosszú távra megélhetést biztosítson.

Az alsó szomszédot bízta meg Rogán 120 millióért

Rogán Antal, az V. kerület polgármesterének társasházi szomszédja a tulajdonos abban a cégben, amely nemrég elnyerte az önkormányzat 120 milliós kommunikációs tenderét.
Találatok: [7]  Oldalak:   1