language

Személyek:

Gömöri Zsolt highlight_off

Lapok:

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Deutsch harmadik gyerekének anyja lett a paralimpiai bizottság főtitkára

A tavaszi botrányok után a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) július közepén pályázatot írt ki a főtitkári és a sportigazgató munkakör betöltésére.

A MOB-elnök Borkai szerint Gömöri Zsolt már nem tudja képviselni a parasportot

A paralimpiai bizottság elnökének botrányos ügyei miatt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy sportvezetők önös érdektől vezérelve ne ismerjék fel, mi az egyetlen helyes út előttük.

Gömöri 17 vádat tagadott, majd elrohant

Azok után, hogy kiderült, az MPB pénzéből végtörlesztett Gömöri Zsolt, több parasportoló is a lemondását követelte, a szervezet elnöke viszont lejárató kampányt lát a háttérben: az ezt bizonyító levelezést eljuttatta az elnökségnek és a MOB-nak is.

Házhoz mentek a parasportolók, hogy lemondassák az elnöküket

Tizenhét parasportoló személyesen adta át Gömöri Zsolt MPB-elnöknek azt a nyilatkozatot, amelyben lemondásra szólítják fel. A paralimpikonok az elnök körül kialakult botrány miatt beszélnek hitelvesztésről. Az elnök tagadta, hogy másfél milliós fizetése lenne.

Visszafizette az állami segítséggel kifizetett végtörlesztését a paralimpiai elnök

Visszafizette a devizahitelének végtörlesztésére felvett hárommillió forintos támogatást a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) részére a testület elnöke. Gömöri Zsolt ezt kedden sajtótájékoztatón jelentette be Budapesten.
Találatok: [5]  Oldalak:   1