language

Kulcsszavak:

ingatlan highlight_off

Személyek:

Mengyi Roland highlight_off

Mengyi Roland

Dr. Mengyi Roland (Miskolc, 1975. március 1. – ) magyar jogász és politikus, 2010 óta a Fidesz országgyűlési képviselője. Mengyi Roland 2005-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának jogász szakán. 2005-ben megalapította a Park Consulting Kft. vállalkozást, ami főleg saját tulajdonú ingatlan adásvételével, bérbeadásával foglalkozott. A 2010-es magyarországi országgyűlési választáson Mengyi Roland a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 12. számú egyéni választókerületében a 2. fordulóban országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. 2014-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú országgyűlési egyéni választókerületben országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. Az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlési frakciója 2011. október 14-én feljelentette Mengyi Rolandot hivatali visszaélés és hűtlen kezelés vádjával. 2010 és 2014 között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat megyei közgyűlésének elnöke volt.

2015 után európai uniós forrásokra pályázó szociális szövetkezeteknek ígért segítséget annak fejében, hogy az elnyert támogatás 50-90%-át utána neki visszaadják. A pénz egy részét meg is kapta, mielőtt a korrupciós ügy kiderült. 2019-ben letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt. 2019 végén megkezdte négyéves börtönbüntetésének letöltését, 2021 végén szabadult.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>

Hazai ingatlanos cég névadója lett Orbán egyik "kedvenc" filozófusa

Roger Scruton kultuszát azzal is ápolják, hogy fideszes körök kávéházláncot neveztek el róla.

Az illegális pártfinanszírozás rendszere – ahogy a résztvevők látják, 2. rész: „Micsoda szolgáltatás!”

Megvette-e saját ellenzékét a Fidesz? Hogyan születnek hatalmas magánvagyonok a pártkasszák illegális feltöltéséből? Piaci és politikai szereplők fű alatti együttműködése a közpénzek eltérítésében: így fizeti meg a társadalom a demokrácia működését. A pártfinanszírozás szürkezónáját bemutató cikksorozatunk második része.

Nem hiszi el, mennyiért bérel lakást Mengyi Roland felesége Budán

Budapest — A budai várnegyed legszebb részén, a Dísz téren jutott egy önkormányzati bérlakáshoz a Harry Potter-könyvek főgonoszaként, Voldemort nagyúrként elhíresült Mengyi Roland volt fideszes képviselő felesége.

Hová tűnt a fideszes Voldemort? Fejlesztőként nyomul az európai ingatlanexpón

A legnagyobb európai ingatlankiállítás és -vásár egyik magyar résztvevője a Voldemort nagyúrként elhíresült Mengyi Roland, aki mint „developer”, vagyis fejlesztő regisztrált a müncheni ágazati csúcseseményre. A kenőpénzek miatt is megvádolt fideszes exképviselő ellen javában folyik a büntetőeljárás, ha bűnösnek találják, akár 15 évet is kaphat. Viszont szabadlábon védekezhet, és ezek szerint már ingatlanfejlesztői álmokat dédelget.

Vazallusnak való vidék? – Tállaitól Mészárosig

A magyar társadalom feudalizálódását jelzi, hogy egyre több vidéki térség hűbérbirtokká válik: fideszes politikusok szinte a magukénak tekintik. Kivételezett helyzetük a kormányzásának 13. évére készülő Orbán Viktor kegyétől függ, így alattvalói áhítattal tekintenek rá, közben a helyieknek bizonygatják, hogy ennek az udvari kapcsolatnak a révén tudnak sok mindent kijárni. A HVG összeállításának első része.

Voldemort, Farkas Flórián és más ügyeskedők a szociális szövetkezetek körül - A Hasznos Szakértelmek tudománya

Az Európai Unió Magyarországot is ösztönözné a szociális gazdaság fejlesztésére, de nálunk inkább lenyúlják és elherdálják az erre kapott milliárdokat.

Senkinek sem patyolat a múltja a fideszes betlinégyesből

Néhány héten belül négy fideszes parlamenti képviselő is botrányba keveredett. Mindegyikük ügye más, ami összeköti őket, az az, hogy - a sajtóban megjelent állítások szerint legalábbis - mindben úgy jutottak milliók a politikusokhoz vagy környezetükhöz, hogy arról a közvélemény nem tudott. Politikai életújukban is sok a közös: trafikgyőzelmek az ismerősöknél, közpénzes luxusutak, és egyéb kavarások az állami, önkormányzati zsírosbödönök körül.

Egy milliárdos táskahordójából lett politikus a fideszes Voldemort

Hivatalos önéletrajzában szinte semmit nem árul el Mengyi Roland fideszes parlamenti képviselő arról, mivel foglalkozott, mielőtt 2010-ben politikai pályára lépett.

Nagyot szakított Budai Gyula rokona Borsodban

Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos egyik rokona lett az abszolút győztes Borsod-Abaúj-Zemplén megye földbérletpályázatán – értesült a Népszabadság.

Nyomoz a rendőrség a borsodi földbérletek ügyében

Vizsgálja a rendőrség, hogy a kedvezményes állami földbérletek odaítélését Borsodban kísérték-e visszásságok – tudta meg a hvg.hu. Az ügyben a Heves megyeiek nyomoznak, mert a pályázó cég székhelye ott található. A szocialisták szintén e tárgyban, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt két hete tett feljelentését a Nemzeti Nyomozó Iroda elutasította.
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>