language

Személyek:

Andy Vajna highlight_off

Kulcsszavak:

internet highlight_off

Andy Vajna

Vajna András György (Andrew G. Vajna, Andy Vajna) (1944-2019) hollywoodi producer, az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa, 2010-ig az InterCom Zrt. elnöke. 2011 januárja óta a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, feladata „a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása” volt. 2010 után haláláig az Orbán-kormányokhoz közelálló vállalkozói réteg egyik ismert reprezentánsának számított. (fotó: Origo)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Obama tanácsadója volt a Telekom ajándéka a Fidesznek

Óriási szívességet tehetett a Magyar Telekom a Fidesznek 2009-ben, amikor megszervezte és egy közvetítőn keresztül kifizette Barack Obama amerikai elnök tanácsadója, David Plouffe budapesti előadását. Nem kétséges, hogy a Telekom értékes ajándékot adott a 2010-es választásokra készülő és egyértelműen esélyes Fidesznek, amikor a demokrata párti Obama elnök egyik legnagyobb bizalmasával hozott össze szűk körű találkozót.

A kormány újabb piacot nyúlna le, csak nem érti az interneteket

Andy Vajna végre elindíthatja online kaszinóját, mert a kormány minden konkurenst betiltott. A baj csak az, hogy a tiltás nem igazán működik, az internet ugyanis ennél bonyolultabb dolog. Másrészt ha meg működne, és mindenki Andy Vajna internetes kaszinójában verné el a fizetését, akkor pont azok az elvek sérülnének, amelyek miatt névleg betiltották a többieket: az adóelkerülés és a függők érdekeinek védelme.

Vajna zsebére nyílnak a százmilliós kiskapuk

Kiskaput nyitna az Orbán-kabinet a letiltott internetes szerencsejáték-oldalaknak. A vállalkozások a kormányoldalhoz közel álló üzletembereken keresztül, a költségvetés helyett főleg magánzsebeket gazdagítva térhetnek vissza a magyar piacra.
Találatok: [3]  Oldalak:   1