language

Intézmények:

Inturbidus konzorcium highlight_off

Személyek:

Simonka György highlight_off

Simonka György

Simonka György (Medgyesegyháza, 1974. március 11. –) fideszes országgyűlési képviselő 2010 óta, 2006-2014 között Pusztaottlaka polgármestere. 1993-ban villamossági szerelő és minősített hegesztő szakmát szerzett. 2002-ben fejezte be középfokú kereskedelmi és mezőgazdasági tanulmányait. Külföldi tapasztalatszerző és tanulmányi útjai után üzletember lett. 2010-ben országgyűlési képviselő lett az addig baloldali mezőkovácsházi választókerületben Karsai József utódjaként, majd a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása elnöke lett. 2014-ben az orosházi és mezőkovácsházi választókerületek egyesítése után a Békés megyei 4. sz. országgyűlési egyéni választókerület képviselője lett az Országgyűlésben, ahová 2018 áprilisában újraválasztották.

2018-ban az Országgyűlés az ügyészség indítványára felfüggesztette a képviselő mentelmi jogát – a Békés megyei politikust összesen 1,4 milliárdos költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsította meg a vádhatóság. Simonka tagadta a vádakat, az ügyben pedig azóta sem született döntés. A 2022-es országgyűlési választások előtt pár hónappal derült ki, hogy visszavonul az országos politikától és távozik békési választókerületének elnökségéből, a Fidesznek azonban továbbra is tagja maradt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Hadházy Ákos: ismét kaszált a Simonka-közeli dél-békési cégháló

Napi egymillió forintért nyújt szakértő segítséget rendezvényszervezéshez egy olyan konzorcium, amelynek tagjai régi ismerőseinknek mondhatók. A helyszín ismét Dél-Békés, ahol megint csak felzárkóztatást célzó uniós pénzeket égetnek.

Voldemort árnyéka Dél-Békésen

Csont nélkül nyeri egy Békés megyei alapítvány közbeszerzéseit egy konzorcium. Az alapítvány körül már egy Simonka Györggyel is kapcsolatos ügyben is vizsgálódtak, de köze lehet Mengyi Roland "Voldemort" büntetőügyéhez is.

Rejtélyes aláírásgyűjtés, röpködő milliók Simonka hátországában - Hadházy is beszállt a csetepatéba

Ez az ügy talán soha nem derül ki, ha ez év január 13-án nem rendeznek Tótkomlóson szlovák nemzeti színházi estet, amely előtt több nő aláírásokat gyűjtött egy olyan ívre, amelynek tetejére az Európai Unió által teljes egészében finanszírozott projekt nevét írták.
Találatok: [3]  Oldalak:   1