language

Személyek:

Bajnai Gordon highlight_off

Kulcsszavak:

ítélet/döntés highlight_off

Bajnai Gordon

Bajnai György Gordon (Szeged, 1968. március 5. –) magyar üzletember, politikus. 2007 és 2008 között önkormányzati és területfejlesztési, majd 2009-ig nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a második Gyurcsány-kormányban. Gyurcsány Ferenc lemondása után 2009. április 14. és 2010. május 29. között a Magyar Köztársaság miniszterelnöke.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Városháza-ügy: Bajnai Gordont lehallgatták, az Anonymous felvételét összevágták

Felfüggesztette a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Erőszakos Bűncselekmények elleni osztálya azt az eljárást, amelyet Bajnai Gordon feljelentése nyomán indított, az erről szóló határozatot Bajnai Gordon tette közzé a Facebookon. A volt miniszterelnök azt írta a bejegyzésben, hogy a rendőrségi határozat tisztázza, bűncselekményt követtek el vele szemben.

Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista

Eltelt két év a kormányzásból, íme a Fidesz által beígért elszámoltatás mérlege: eddig 51 jelentősebb témában született gyanúsítás, vádemelés, illetve első- vagy másodfokú ítélet. A háromszáz fős érintetti listán Gyurcsány Ferenc, négy volt miniszter és hat exállamtitkár neve szerepel.

Elítélték Pesty Lászlót Bajnai rágalmazásáért

Bűnösnek mondta ki rágalmazás vétségében, és egy év próbára bocsátotta első fokon a Budai Központi Kerületi Bíróság Pesty Lászlót, mert megállapítása szerint a filmes, újságíró valótlanul állította Bajnai Gordon volt miniszterelnökről, hogy tönkrement libatenyésztők haláláért felelős.
Találatok: [8]  Oldalak:   1