language

Személyek:

Bige László highlight_off

Kulcsszavak:

ítélet/döntés highlight_off

Bige László

Bige László (1958, Nagyvárad) vegyipari guru, a "műtrágyakirály". Erdélyben élő családját a kommunizmus alatt megfosztották vagyonától, a família nagy része külföldre is menekült. Bige egy kamion bútorral érkezett Nagyváradról hazánkba, majd kicsiben üzletelgetni kezdett: használt nercbundákat hozott be fillérekért, az oroszoknak gyümölcsöt és használt autógumit szállított. Alig húsz év alatt a második leggazdagabb magyar lett. A róla szóló portré szerint merre jár, konfliktusok kísérik,a  saját fia is beperelte, és korábbi támogatójával, Csányi Sándorral is összecsapott.

Bigét - állítása szerint üzleti ellenlábasai nyomására - vesztegetéssel és okirathamisítással vádolták meg 2021-ben. A vádirat szerint Bige 2009 év végén üzleti kapcsolatba került a cége termékének értékesítésével foglalkozó társaság vezetőjével. Találkozójuk során felajánlotta a cégvezetőnek, hogy nagy mennyiségű, valótlanul leértékelt műtrágyát ad át részére, melyet saját vevőkörének így haszonnal tud tovább értékesíteni, részben számla nélkül. Az ügyészség börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozta, Bige László végig tagadta bűnösségét. Az üzletembert 2024 februárjában a bíróság felmentette a vádak alól.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

A bíróság első fokon felmentette Bige Lászlót a vesztegetés vádja alól

Első fokon felmentette a Nyíregyházi Törvényszék Bige Lászlót a vesztegetés és okirat-hamisítás vádja alól. A több mint 90 milliárd forintra becsült vagyonával az egyik leggazdagabbnak számító, az ellenzékkel szimpatizáló milliárdost az ügyészség azzal vádolta, hogy 2009-ben üzleti kapcsolatba került egy olyan cég vezetőjével, akivel üzleti kapcsolatban volt, hiszen az a cég Bige műtrágyagyárának termékeit értékesítette.

A Kúria döntése alapján be kell fizetnie a 11 milliárdos bírságot a Nitrogénműveknek

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte a Nitrogénművek csoport 11 milliárdos bírságának végrehajtását, miután a Kúria jogerősen elutasította a cégcsoport halasztás-kérelmét, olvasható a GVH közleményében. A cég tulajdonosa a kormányt nyíltan bíráló, az ellenzéknek anyagi támogatást felajánló Bige László.

Újabb jogvédelem iránti kérelmet fog benyújtani a Nitrogénművek

Újabb kérelmet fog benyújtani a Nitrogénművek Zrt., miután egy pénteken a Kúria elutasított a cégcsoport halasztás-kérelmét, a Gazdasági Versenyhivatal pedig elrendelte a 11,05 milliárd forintos bírság kifizetését, olvasható a Nitrogénművek közleményében.

Fellebbez Bige László cége, a Kúriához fordulnak

Szerdán a Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította a Bige László érdekeltségébe tartozó Nitrogénművek cégcsoport azonnali jogvédelemre vonatkozó kérelmét, most a társaság jelezte, élni fog a fellebbezés jogával, hogy fenntarthassa a termelését - közölte a cégcsoport a Napi.hu-val.

Ezúttal Bige ellen döntött a bíróság

A Bige László nagyvállalkozó tulajdonában lévő szolnoki kénsavgyár égetőkemencéjének hibája miatt a hatóság jogszerűen állíttatta le azonnal az üzem működését – döntött a Debreceni Törvényszék. Bár a hibát azóta kijavították, az csak működés közben adható át, ezt viszont a hatóság másik – nem jogerősen felfüggesztett – határozatával is megtiltotta. Bige László a hatósági vegzálások miatt már egy hónapja bezárta volna az egységet. Oligarcha legyen a talpán, aki átlátja a helyzetet.

A bíróság Bige László javára döntött, és felfüggesztette a katasztrófavédelem döntését

A Bige Holding Kft. számára kedvező bírósági döntés született a szolnoki gyárról a megyei katasztrófavédelem határozatával szemben, és bár a kft. titkársága egyelőre nem erősítette meg, az MTI úgy tudja, a héten újraindul a cég szolnoki gyára.

Élve vagy halva - Vadászvilág Magyarországon – 4.

Ki a legnagyobb vadász idehaza? Hol vadászik Semjén Zsolt, Tasó László és Mészáros Lőrinc? És már megint Felcsút.
Találatok: [10]  Oldalak:   1