language

Intézmények:

Demokratikus Koalíció (DK) highlight_off

Kulcsszavak:

jó hírnév sérelme highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Gyurcsányék újabb jogerős buktája – Ezentúl kijelenthető: Czeglédy tömte pénzzel a DK-t

"Teljes egészében elutasította a Fővárosi Ítélőtábla a Gyurcsány Ferenc vezette szektapárt személyiségi jogi keresetét, amelyet Budai Gyula ellen nyújtottak be. A DK ezúttal is azt sérelmezte, hogy a volt elszámoltatási kormánybiztos összefüggésbe hozta őket Czeglédy Csaba bűnös üzelmeivel, ám az ítélőtábla nem talált kivetnivalót a fideszes politikus szavaiban. Az ellenzéki párt egymilliós sérelemdíjat követelt – ehelyett most ők fizethetik ki a tetemes perköltséget."

Deutsch Tamásnak egymillió forintot kell fizetnie Gyurcsány cégének

A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy Deutsch Tamás megsértette a Gyurcsány Ferenc által tulajdonolt Altus Zrt. jó hírnevét, ezért egymillió forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte. A bíróság egyúttal arra kötelezte a fideszes politikust, hogy hozza nyilvánosságra az alábbi közleményt: Sajnálkozásomat fejezem ki amiatt, hogy valótlanul állítottam, hogy az Altus Zrt. az elnyert uniós megbízása keretében kapott forrásból juttatott 80 millió forintot Czeglédy Csabának.
Találatok: [2]  Oldalak:   1