language

Személyek:

Juhász Ferenc highlight_off
Lévai István Attila highlight_off

Juhász Ferenc

Juhász Ferenc (1960-) MSZP-s politikus, az első Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztere, 2007-től a párt elnökhelyettese.

Nyíregyházán született, általános iskoláit Tiszadobon végezte. Gépjármű-technikai tagozaton végzett, 1978-ban érettségizett. 1981-ben Nyíregyházán tanítói diplomát szerzett. 1981-től a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei KISZ-bizottság munkatársa, majd első titkára volt. 1988-1991 között a Politikai Főiskola hallgatója volt, 1991-1993 között pedig elvégezte a Pénzügyi és Számviteli Főiskola adó- és pénzügyi szakát. 2003-2006 között pedig elvégezte JPTE Humánerőforrás-gazdálkodás szakát. 1991-ben az MSZP tagja lett, ahol kezdetben irodavezetőként dolgozott, majd 1994-ben országgyűlési képviselő lett. 1996-2002 között az Országgyűlés honvédelmi állandó bizottságának alelnöke volt. 1999-2000 között az MSZP frakcióvezető-helyettese. 2002-től honvédelmi miniszter volt a Medgyessy-kormányban, majd 2004-től 2006-ig az első Gyurcsány-kormányban. Az ő minisztersége alatt szüntették meg az általános hadkötelezettséget.2000-2007 között az MSZP alelnöke, 2007-2009 között az MSZP elnökhelyettese, 2009-től , 2012-ig, az elnökségi tagja.

A Fővárosi Törvényszék 2015. november 19-én kihirdetett másodfokú, nem jogerős döntésével, megváltoztatva a Pesti Központi Kerületi BÍróság bűncselekmény hiányában kihirdetett felmentő Ítéletét, két év, négy évre felfüggesztett szabadságvesztést és másfél millió forint pénzbüntetést szabott ki rá egy 2006-os ingatlanüggyel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt. A vád szerint Juhász Ferenc tárcavezetőként megszegte a vagyonkezelési szabályokat, amikor engedélyezte, hogy Fapál László, egykori honvédelmi közigazgatási államtitkár 66 millió forint helyett 27 millió forintért megvegye a neki bérelt lakást. A harmadfokú eljárásban 2016. június 20-án bűncselekmény hiányában,államtitkárával, Fapál Lászlóval együtt, felmentették, lezárva ezzel az "elszámoltatási" perek egyik nagy visszhangot kiváltó esetét.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Oláh János: Pénz járt Juhásznak is

Folytatták az Oláh János dandártábornok, tizenhatodrendű vádlott gyanúsítotti kihallgatásán rögzített vallomásának ismertetését a vesztegetéssel vádolt tábornokok perének tegnapi tárgyalásán a Kaposvári Törvényszéken.

Felfelé buktatták a hallgatásért cserébe?

A katonai elhárítás már a szocialista Juhász Ferenc minisztersége alatt feltárta a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdasági főosztályán zajló visszaéléseket, és erről jelentést is tett a szaktárca vezetőinek – tudta meg a Magyar Nemzet.

Tábornokper: a vádlottak tagadnak

Tagadta bűnösségét Lévai István Attila dandártábornok, az úgynevezett tábornokper elsőrendű vádlottja, szerinte az ügyészség hibázott az eljárás során. Fapál László volt államtitkár, másodrendű vádlott ugyancsak ártatlannak vallotta magát.

Két tiszt szabadlábon védekezhet

Megszüntették tegnap a Honvédelmi Minisztériumnál (HM) történt maffia-bűncselekmény két gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. A Hír Televízió információi szerint O. János, a szaktárca megszüntetett védelemgazdasági főosztályának volt vezetője, valamint a több mint egymillió forint kenőpénzt elfogadó B. Zsolt százados szabadlábon védekezhet.
Találatok: [4]  Oldalak:   1