language

Helyek:

Győr-Moson-Sopron megye highlight_off

Kulcsszavak:

kártalanítás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Valaki máshol tudta meg, hogy már kivették a pénzét, amit a győrsövényházi kispostán kötött le

Bombaként robbant a Rábaközben a hír, hogy a győrsövényházi postán nincsenek meg az ügyfelek értékpapírjai, amelyek sok éven át rendesen kamatoztak. A hozammal nem is volt baj, sőt, eddig még a tőkével sem. A baj akkor kezdődött, amikor valaki nem ugyanannál a postavezetőnél akarta felvenni a pénzét, és azt a választ kapta, hogy azt már kivették. Azóta legalább ötven károsult is lehet. A héten hallgatta meg zárt ajtók mögött a posta biztosítója az érintetteket a győrsövényházi közösségi házban.

Leleményes jogcímeken dőlt a pénz az egyházakhoz a járvány alatt

Miközben a veszélyhelyzet miatt a templomok is bezártak, az Orbán-kormány a szokásosnál is lelkesebben szórta a közpénzt az általa kiválasztott egyházaknak. Jutott az állami milliárdokból újabb templomfelújításokra és a lelkészek jövedelemkiegészítésére, valamint számos ingatlan tulajdonjogát is megkaphatták a járvány alatti törvénykezésnek köszönhetően.

Merénylet készül a Quaestor-károsultak ellen? Csak a kiválasztottakat fizetik ki 100 százalékban

Nem mérik azonos mércével a Quaestor többnyire nem is létező értékpapírjait megvásároló kisbefektetőket. Míg sok károsult reménytelenül fut a milliói után, körülbelül háromszáz befektetőt teljes egészében kifizetnek.

Milliókkal trükközött, nem kellett volna

Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása és információs rendszer, illetve adat megsértése miatt vádemelést javasolnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) győri pénzügyi nyomozói egy mosonmagyaróvári nő ellen.

Cseleznek Quaestor-ügyben

A Fővárosi Törvényszék jogerősen is helybenhagyta a Quaestor-ügy három érintettjének harmincnapos előzetes letartóztatását, miközben a Fidesz-KDNP egy "kamu albizottságban" csak a 2010 előtti kormányok felelősségét vizsgálná a brókerbotrányban, sőt, a Rogán Antal által benyújtott kártalanítási javaslattal is cseleznének. Így sokan hoppon maradhatnak, nemcsak a károsultak, hanem a bankok és a Quaestorba soha be nem fektető ügyfeleik is.
Találatok: [5]  Oldalak:   1