language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off
kastély highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>

A Fideszhez bekötött vállalkozók aranykora volt a NER 12 éve

2021-ben alig van már olyan gazdasági szektor, ami ne lenne többé-kevésbé Fidesz-közeli vállalkozók kezében. Kivétel a média, mert a médiavállalkozásaikat „elajándékozták”.

Orbán-barokk: Múlt épül a múlt eltörlésével

Hogy kinek a szellemi terméke Hatvanpuszta újjáélesztése, azt az építészeti stílusról, illetve a beruházó döntéseit vezető szándékról lehet leolvasni. Amit Alcsútdoboz határában láthatunk, azt nevezhetjük az Orbán-barokk egyik csúcsteljesítményének.

Eddig szinte semmi sem valósult meg a fóti gyermekváros elköltöztetéséből

A kormány 2019-ben döntött úgy, hogy bezárják a fóti gyermekvárost (Károlyi István Gyermekközpont), a lakóit pedig az ország más intézményeibe költöztetik át. Ebből két év alatt szinte semmi sem valósult meg, „a kiürítés egyelőre ott tart, hogy az ingatlanon működő más, főleg oktatási intézmények távozóban vannak” – írja a Hvg360. A hatvanhektáros területen több intézmény is működik. A gyermekváros három egysége: az egyikben a menekült gyerekek ellátását végzik, a másikban a speciális ellátást igénylőkét, a harmadikban pedig halmozottan hátrányos helyzetű és különleges ellátásra szoruló gyerekeket gondoznak. Ezenkívül van itt étterem, Waldorf- és református oktatási intézmény, valamint önkormányzati iskola is. „Miután felröppentek a hírek, hogy a menekült gyerekeket Aszódra, a különleges ellátásra szorulókat Budapestre, a speciális ellátást igénylőket pedig Kalocsára vinnék, egy ideig tagadtak, de mára kiderült, hogy tényleg ez volt a terv. Most azonban úgy áll a dolog, hogy nem visznek sehova senkit” – mondta a lapnak Vargha Nóra, a helyi önkormányzat független képviselője.

Csak úgy szórja klientúrájának a műemlékeket az Orbán-kormány

Az első Orbán-kormány még törvényt alkotott „az állam kizárólagos tulajdonában tartandó műemlékekről”, a mai már bőkezűen osztogat belőlük.

A város peremén: indul a lelketlen kastélymutyi?

Szociális intézményként működő kastélyok, kúriák szabadulhatnak fel a közeljövőben a fogyatékkal élőket gondozó intézmények kiürítése nyomán. A gondozottak érdekeinél a jelek szerint fontosabbak az anyagi szempontok.

Kastélyprogram: az 57 milliárdos keret negyede elfogyott, de egy felújítás sincs kész a 39-ből

Miközben évek óta csigalassúsággal halad a Nemzeti Kastély- és Várprogram, a Fidesz politikusai az április országgyűlési választások előtt egymás után haknizták végig a felújításra váró műemlékek alapkőletételét, noha sok esetben még kivitelező sem volt a munkákra. A program forrásai az évek során 33 milliárd forintról 57,5 milliárdra emelkedtek, ennek ellenére egyetlen felújítás sincs kész a 39-ből. Közben a pénz negyedét, több mint 14 milliárd forintot már elköltöttek. A beruházások körül pedig feltűntek Mészáros Lőrinc gyerekei, és Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak egykori üzlettársai is.

Nagy titkot őriz Lázár Jánosék kastélya

Nemrég számoltunk be arról, hogy új tulajdonosokkal bővült a Lázár János volt Miniszterelnökséget vezető miniszter és családja földjeivel körbevett kastélyt birtokló részvénytársaság. Az új tulajdonosok kiléte azonban ismeretlen.

Bepereljük a Miniszterelnökséget a Várgondnokságról készült átvilágítási jelentésért

A bíróságtól kérjük, kötelezze a Miniszterelnökséget a Várgondnokságról készült átvilágítási jelentés kiadására, mert jószántából nem tette. Az eddig kiszivárgott részletek alapján a vizsgálat azt állapította meg, hogy a közhivatal kreatívan bánt a közvagyonnal, vezetőjének, Zalaegerszeg korábbi fideszes polgármesterének és rokonainak is jutott a jóból.
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>