Támogasd a K-Monitort! K-Monitor a Facebookon
K-Monitor
Ft
Az elmúlt évek becsült kárösszege.
Korrupció, Közpénz, Közbeszerzés, Kartell
Címkék
Akták:
Keszthelyi yachtkikötő [X]
Személyek:
Mészáros Lőrinc [X]

Keszthelyi yachtkikötő

Keszthelyi yachtkikötő

2014 decemberében közleményben jelentette be Keszthely város önkormányzata: eladták a város yachtkikötőjét üzemeltető céget és a terület 15 éves bérleti jogát. A vevő az az év nyarán alapított Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft. volt, amelyben két hónappal az üzlet megkötése előtt vált tulajdonossá Tiborcz István egyik cége, a Green Investments Kft. A Tiborcz és cégei, valamint a Nyugatimedence Kikötőfejlesztő Kft. alapítói és tulajdonosai közötti összefonódásokról az Átlátszó számolt be. A kikötő korábban a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tulajdonában volt, és mivel a hajózási vállalat a balatonparti önkormányzatoké, vagyona közvagyonnak minősül. Ha a Bahart akarta volna privatizálni a keszthelyi kikötőt, pályázatot kellett volna kiírnia. Az önkormányzatoknak azonban jogukban áll pályáztatás nélkül is vásárolni a Bahart-tól, hiszen ebben az esetben a vagyon továbbra is a közé marad. Keszthely város létrehozta a Keszthelyi Yachtkikötő Üzemeltető Kft.-t, amelyre átruházta ezt az opciós jogot, így a Kft.-nek lehetősége nyílt pályáztatás nélkül megvásárolni a kikötőt. Ehhez azonban hiányzott 330 millió forint. Így 2014-ben a következő megoldást választották: az önkormányzati tulajdonú cég ajánlatot tett a Bahartnak, a Bahart eladta a kikötőt, majd másnap, még a vételár kifizetése előtt az önkormányzat eladta a Yachtkikötő Kft.-t Tiborczéknak. Így sikerült a pályáztatást kijátszva magántulajdonná alakítani a közvagyont.

 

2015 májusában Szabó Tímea (Párbeszéd) azt nyilatkozta, előbb a Zala Megyei Kormányhivatalhoz fordultak az ügyben, aztán a Zala Megyei Főügyészségen, majd a Legfőbb Ügyészségen tettek bejelentést, de eljárást egyik szerv sem kezdeményezett. A Keszthelyi Yachtkikötő Üzemeltető Kft. 2015 őszén összeolvadt a Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft.-vel, és megalakult a Keszthelyi Yachtkikötő Üzemeltető Zrt. Noha Tiborcz cége névleg kiszállt a cégből, annak vezérigazgatója Péter Zsolt Miklós, aki a korábban Tiborcz 108 érdekeltségében állt Elios Innovativ Kft.-t is vezette. Ahogy a földhivatali dokumentumokból az Átlátszó.hu megtudta, 2015 decemberében az újonnan alakult Zrt. – ingatlanjaira terhelt jelzálog ellenében – közel 450 millió forint hitelhez jutott a 49,9 százalékban állami tulajdonú (később privatizált) Gránit Banktól. Tiborcz 2018-ban újabb idegenforgalmi érdekeltségeket szerzett Keszthelyen, az ügy más szereplői pedig kétes ingatlanügyben bukkantak fel a Balatonnál.

 

Az aktaszöveg alapját a Civitas Intézet által kiadott Fekete Könyv - Korrupció Magyarországon 2010-2018 c. kötetben megjelent esetleírás adja, melynek elkészítésében e sajtóadatbázist használva a K-Monitor Egyesület is közreműködött. 

 

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc

Fogadd örökbe!


Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, gázszerelő, 2011 óta Felcsút község polgármestere a Fidesz–KDNP jelöltjeként. A 2016-os Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 10. legbefolyásosabb embere. Személye jelentős polémiát okozott a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos, 2016-ra Magyarország 31. leggazdagabb embere, amit sokan a fideszes politikai hátszéllel indokolnak, miután a 2010-es kormányváltást követően duplázódott meg évente a vagyona és lett annak a községnek a polgármestere, ahonnan a választást megnyerő Fidesz elnöke, majd másodszor is miniszterelnök Orbán Viktor is származik, ezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt később pert indított az Együtt párt ellen, mert a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték. (Wikipédia) Mészáros a Napi.hu gazdaglistáján 2017-re 100 milliárdos vagyonnövekedéssel az 5. helyre ugrott.


Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 

Nézz utána!

 

 

 

Találatok: [4]  Oldalak:   1

A Reuters elment Keszthelyre, hogy megmutassa az európai adófizetőknek, hogyan építkeznek a pénzükből Orbán emberei

A Reuters az egyik legnagyobb hírügynökség, ahová az egész világot lefedő tudósítói hálózat szállítja a hírek a nap 24 órájában. De emellett havonta egy-két nagy oknyomozó anyagot is letesznek az asztalra. Hatalmas visszhangja volt például a mianmari népirtásról készített februári anyaguknak, ami után az ENSZ és a nyugati hatalmak is megmozdultak. Azóta írtak a venezuelai menekültválságról, a benzol egészségkárosító hatásáról, az indiai kulturális forradalomról - most pedig Keszthelyre látogattak el.

Műemlék hotelt is megszerzett Tiborcz István

Újabb szállodákkal gyarapodott a miniszterelnök vejének vagyona – derítette ki a Heti Válasz. Tiborcz István ezúttal Keszthelyen vett két, a Balatonra páratlan kilátást nyújtó hotelt: a Helikont és a Hullámot, amely ráadásul műemlék épület. A vételár titok, de az biztos, hogy milliárdokat érnek az épületek. Az ügylethez a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó takarék adott pénzt.

Tiborcz megállíthatatlan: két híres keszthelyi szállodát is felvásárolt

Az elmúlt hónapokban két „tulajdonosrejtegető” cégről (BDPST, Longoria Holding Zrt.) derült ki, hogy Tiborcz István a meghatározó részvényese. Lapunk megtudta: a napokban egy harmadik vállalatot is a nevére vett a kormányfő veje, így hivatalosan is övé a keszthelyi Balaton-part két híres szállodája, a műemléki besorolású Hullám és a felújítás alatt álló Helikon (illetve a hozzá tartozó teniszkomplexum).

Tiborcz- és Mészáros-közelben két keszthelyi műemlék-szálló

Tiborcz István „első vő” érdekeltségébe sorolt pesti Mahart-székházba bejegyzett cég vette meg a keszthelyi műemlék-szállót, a Hullámot. Ez a friss hír. A testvérépület Balaton hotelnek pedig a tulajdonosa került közel az utóbbi időben Mészáros Lőrinchez.
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Akták

Keszthelyi yachtkikötő

Keszthelyi yachtkikötő

2014 decemberében közleményben jelentette be Keszthely város önkormányzata: eladták a város yachtkikötőjét üzemeltető céget és a terület 15 éves bérleti jogát. A vevő az az év nyarán alapított...
Belépés
Regisztráció
Támogatás
Cikk beküldése
Hírlevél
Blog
Média
 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI