language

Helyek:

Bp. VI. kerület highlight_off

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Bemutatjuk az elit jogászklubot, ami a Miniszterelnökség luxusbüféjében működik

A Miniszterelnökség büféjeként, egyszersmind az Aurum alapítvány jogászcsapatának klubhelyiségeként működik a volt Lukács cukrászda műemlék szalonja. A tehetséggondozással is foglalkozó alapítvány 35 millió forintos, végeredményben közpénzből származó, a „nemzeti érzelmű” jogászok utánpótlásának biztosítására kapott támogatásnak köszönhetően csinosíthatta ki a kávézót, és működtethet tehetséggondozó programot. Az Aurumot MCC-s kötődésű alkotmánybírósági főtanácsadó alapította, kurátorai között Fidesz-közeli ügyvéd és miniszterelnökségi kabinetfőnök üldögél, felügyelőbizottságában volt parlamenti képviselő és a Mandiner hetilap újságírója is helyet kapott.

Butikhotelt fejleszt az Andrássy úton Tiborcz István cége

Az Andrássy úti villát 2016-ban adta el több, éveken át tartó sikertelen kísérlet után a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, egy érdekes árverésen. Az épületet 2016. december 27-én hirdették meg, másnap volt a megtekintése, január 10-én pedig le is zárult az egész folyamat. Az ingatlan esetében csak ketten fizették meg az árverési biztosítékot, egy győri és egy budapesti személy. Ahogy ezt akkor a 444.hu megírta, Tiborcz István üzlettársa, a sikeres győri vállalkozó, a West Hungária Bau-csoport tulajdonosa, Paár Attila vitte be a nyertes ajánlatot.

Butikhotelt fejleszt Tiborcz cége az Andrássy úton

Teljes körűen felújítja, és butikhotellé alakítja a a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Group az Andrássy út egyik patinás épületét, a 116. szám alatt található, 1876-77-ben épült villát, amely egykoron Weiss Manfréd gyáriparos családjának tulajdonában is volt

Újabb nagy slamasztikába keveredhet a kormány

Idestova egy éve folyik a budapesti Opera felújítása, de egyre kevésbé hihető, hogy jövő szeptemberben már a megújult épületben kezdődik az évad. A munkálatok ugyanis még csak a bontásnál tartanak. Arról nem is beszélve, hogy a kezdeti 14 milliárdos költség - amelyet júniusban fejelt meg a kormány újabb 7 milliárddal - tarthatatlan. A végszámla így könnyen elérheti a 40-50 milliárdot.

A NER főutcája lett az Andrássy, bevásároltak a főoligarchák a világörökségbe

A Nemzeti Együttműködés Rendszere nagyrészt bekebelezte Budapest fő sugárútját. Az Andrássy úti villák és paloták iránt az utóbbi években egyre élénkült az érdeklődés, és mára szinte minden fontos üzletember bevásárolta magát a világörökségbe. Egymással is üzletelnek.

Kuruc virtus: Tiborcz-Lázár duóval erősített Habsburg lobbi

Lázár János friss vagyonnyilatkozata új fényben tünteti fel a volt miniszter Orbán-rendszerben betöltött szerepét, illetve távozását a kormányból. Már az is rejtély, miért vallotta be, hogy tulajdonos bizonyos cégekben, ha egyszer nyugodtan eltitkolhatta volna.

Költözik a könyvtár az Andrássy útról, Garancsi profitálhat belőle

Orbán Viktor egyik kedvenc oligarchájáé lehet egy értékes Andrássy úti ingatlan, amely a szocialista Verók István idején egy korrupt ingatlaneladási ügyletben is szerepelt. Garancsi neve már akkor is felbukkant. A nagyvállalkozó cége most 100 ezer forinttal ajánlott többet, mint versenytársa.

A török meló - Adnan Polat és az Orbán család üzletei

Bemutatjuk a török multimilliárdost, aki egyaránt bejáratos Erdoğanhoz és Orbánhoz, és aki közvetített is az európai illiberalizmus két vezéralakja között. A Galatasaray futballklub egykori elnöke az elmúlt években az Orbán család igaz barátja lett, a kastélyvásárlások egyik kulcsfigurája, miközben cégei milliárdokat húznak a magyar államtól.

Terézvárosi pártkifizetőhely

Nem a saját feje után ment Verók István leköszönő rabosított VI. kerületi szocialista polgármester a Terézváros felvirágoztatásáért vívott nyolcéves áldozatos küzdelemben. Ezt abból is tudni, hogy tanácsadók serege segítette az ő és vezetőtársai munkáját.
Találatok: [9]  Oldalak:   1