language

Személyek:

Csöbör Katalin highlight_off

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Megint Fidesz-közeli szervezetek nyerték a legnagyobb összegeket a kormány civil-támogató programján

Újabb, fideszes politikusokhoz köthető egyesületek gazdagodtak a kormány civil támogatási programjából. A Városi Civil Alap keretében másodszor osztanak támogatásokat, a legmagasabb, 10 millió feletti adományoknak ezúttal is mintegy felét a kormánypártokhoz kötődő csoportok kapták. Ráadásul több kormányközeli egyesület már másodszor szerepel a támogatottak listáján.

Állampárti Civil Alap: az igénylők 5 százaléka kapta a támogatások kétharmadát

Megjósoltuk, megtörtént: a kormány két csapással átrendezte a hazai civil szférát. Még a választások előtt írtunk arról, hogy a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség sebtében újranyitotta a Norvég Civil Alap helyére állított állami pénzcsapot, a Városi Civil Alapot – hogy a tavalyi 4,4 után most 4,8 milliárd forinttal „ösztönözze” az alapítványi, egyesületi munkát. Egy hete megvolt az idei eredményhirdetés is, immár egyben látjuk tehát, mi lett az eddig kiszórt 9,2 milliárd sorsa.

Iskolai notebookok: kormányközeli cég is a beszállítók között

Nem verték nagydobra, hogy mely cégekkel kötöttek szerződést a tanulói és tanári laptopok leszállítására, amelyeket az Európai Unió újjáépítési alapjából akar majd finanszíroztatni az állam. Ezért több helyre is közadatigénylést adtunk be, hogy megtudjuk a részleteket – végül a Klebelsberg Központ válaszolt. A szerződésekben szereplő műszaki leírások alapján a notebookok egérrel, táskával, operációs rendszerrel és jótállással együtt kerültek darabonként átlagosan bruttó 300 ezer forintba. A nyertes cégek között – amelyek összesen 27 milliárd forinton osztoznak – megtalálható egy olyan vállalkozás is, amelyeket korábban az Orbán-kormánnyal hoztak összefüggésbe.

Csöbör Katalin: nem vagyok tagja gazdasági társaságnak

Csöbör Katalin állítja, hogy nem tagja semmilyen gazdasági társaságnak, férje pedig jóval a trafikpályázatok eredményének kihirdetése után lett kültag egy gazdasági társaságban. A Fidesz-KDNP miskolci országgyűlési képviselője azután tájékoztatta erről kedden az MTI-t, hogy az ellenzéki összefogás miskolci képviselő-jelöltje közölte, Csöbör Katalin "befolyással való visszaélés miatt méltatlan lett arra, hogy a miskolciakat képviselje".

Hat trafikot nyertek Csöbörék

Újabb politikusrokon a trafikbizniszben! Csöbör Katalin fideszes képviselő és alsózsolcai alpolgármester férje, Mike György alapító kültagja egy olyan trafikos cégnek, amelynek fiók- és telephelyein dohányboltok működnek.

Miskolci trafikmutyi: megszólalt a képviselő

Csöbör Katalin állítja, hogy nem tagja semmilyen gazdasági társaságnak, férje pedig jóval a trafikpályázatok eredményének kihirdetése után lett kültag egy gazdasági társaságban. A Fidesz-KDNP miskolci országgyűlési képviselője azután tájékoztatta erről kedden az MTI-t, hogy az ellenzéki összefogás miskolci képviselő-jelöltje közölte, Csöbör Katalin "befolyással való visszaélés miatt méltatlan lett arra, hogy a miskolciakat képviselje".
Találatok: [6]  Oldalak:   1