language

Intézmények:

Földművelésügyi Minisztérium highlight_off

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>

Szökőpénz - Vagyonokat húznak a Fidesz-közeli közbeszerzési tanácsadók

Az uniós támogatásokra rátelepedett pénzszivattyú több ezer milliárdos hozamából szép summa csorog le a tendergépezet olajozott működését biztosító közbeszerzési tanácsadóknak is. A velük kötött többéves keretszerződések a választások után is lehetőséget adnak az eljárások Fidesz-barát irányban tartására.

5,5 milliárd forintért reklámozta a kormány az állami cégeket 2017 harmadik negyedévében

720 millió forintért készül bűnügyi tévésorozat a Belügyminisztériumnak, a nemzeti rezsicég arculatváltása 500 millióba kerül, az állampapírok reklámozása pedig 2 milliárdba.

Fellélegezhet, négymilliárdért jön a borok ujjlenyomata

négymilliárd forintot adtunk arra, hogy a Diagnosticum Zrt. tanúsítványokat állítson ki ilyesmiről, írja az MTI. Már fel is készült a tanúsítványok kiállítására a szerencsés cég, most pedig már csak arra várnak, hogy kinek lenne szüksége ilyesmire.

Jól bejáratott fideszes cégekre bízták Fazekasék, hogy megismerjük a magyar mezőgazdaság példátlan sikereit

Fazekas Sándor csütörtökön a parlament honlapján közzétette, az utóbbi egy évben milyen cégekkel és mennyiért kötöttek szerződéseket a minisztériumához tartozó háttérintézmények, és a Mesterházy Attilának küldött válaszból látszik, hogy ők is szívesen alkalmazzák a jól bejáratott, Fidesz-közeli cégeket.

Az agrárminiszter kedvenc ügyvédje nagyot kaszál a földárveréseken is

A Nemzeti Földalap eltitkolta, de az Átlátszó kiderítette, hogy a földművelésügyi miniszter által is foglalkoztatott ügyvédi iroda lett a központi szereplő a földárverések jogi munkáinál. Egyes becslések szerint a tavalyi földárverések közel 860 millió forintot hozhattak a részt vevő ügyvédi irodáknak.

A miniszteri biztosok országa

Ellentmondásos válaszokat adtak a minisztériumok arra a kérdésre, hány miniszteri megbízottat foglalkoztatnak: a Nemzetgazdasági Minisztérium nem is hallott ilyen tisztségről, a földművelésügyi tárcánál két megbízott tevékenykedik. Mesterházy Attila azt is tudni akarta, hány miniszteri biztos dolgozik a tárcáknál, és mennyit keresnek. Kiderült, a legtöbb biztos a Miniszterelnökségen dolgozik, a legtöbbet keresők pedig helyettes államtitkári juttatást, havi 747 ezer forintot visznek haza. A miniszterelnöki megbízottak közül Héjj Dávid keres a legjobban, ő 1,2 milliót keres.

Horgászoknak és birkózóknak adta a kormány a százmilliós parlagfűpénzt

A parlagfűbotrány hatására visszacsoportosított százmilliókat a minisztérium kis, civil egyesületeknek osztotta szét különféle gépekre. A hvg.hu utánajárt, kiknél landolt az 546 millió forint közpénz, és találtunk kertészkedő nőegyletet, focistákat, valamint az „Őrült fiúk” motoros egyesületét, akik állításuk szerint száguldás közben is kiszúrják a parlagfüvet. Jelentős részük eddig egyáltalán nem is foglalkozott ilyesmivel, de a milliós pályázat kedvéért gyorsan felvette tevékenységeik közé a mentesítést. A minisztérium szerint semmi gond nincs azzal, ha a "tenni akaró" civilek segítenek megoldani a több millió allergiás életét megkeserítő közegészségügyi problémát.

Kiskaput nyitottak az agrároligarcháknak?

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) jogszabályi kiskapukkal asszisztál ahhoz, hogy a bennfentes gazdálkodók ki tudják játszani az uniós támogatási szabályokat – állítja a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ). Úgy látják, az 1200 hektárnál nagyobb földek támogatásának lenullázásával a kormány nem az „agrároligarchákra” mért csapást, hanem a „versenyképes és hatékony magyar mezőgazdaságot veri szét”.
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>