language

Intézmények:

Hortobágyi Nemzeti Park highlight_off

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

A kisemmizett gazdák mellett az MSZP és a DK

Közös sajtótájékoztatón tiltakozott az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) azért, mert a Hortobágyi Nemzeti Park területén meghirdetett pályázatok során állattartó gazdák veszítették el a korábban használt legelőiket.

A vizsgálatot felejtsék el?

Amilyen serényen tüsténkedik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a Norvég Civil Támogatási Alap elosztását végző, illetve a kedvezményezett szervezetek ügyében, a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) vitatott földbérleteinek esetében a vizsgálat úgy készül, mint a Luca széke. A több ezer hektáros területen a régi bérlők hivatalosan csak augusztus 31-ig legeltethetnek. Hogy mi lesz ezután, senki sem tudja. Ők mindenesetre nem hátrálnak, újabb demonstrációra, de akár polgári engedetlenségre is készek.

Ángyán József hatodszor is borít

Hamarosan közzéteszi immár hatodik jelentését a Kielegyenafold.hu honlapon Ángyán József volt államtitkár, Fidesz–KDNP-s, majd független volt parlamenti képviselő az állami földbérleti rendszer visszásságairól. Ennek egyik legfőbb megállapítása, hogy az állam eddig a gazdálkodó családok, helyi közösségek helyett a politikaközeli nagybirtokkal, a „zöldbárókkal”, a globális és hazai nagytőkével, annak oligarcháival kötött szövetséget, s alakított ki „stratégiai partnerséget”.

DK: azonnal mondjon le Fazekas Sándor!

A Szolnok megyei lépfene fertőzés szomorú bizonyítéka annak, hogy a Fideszes agrárpolitika baráti föld-panamáinak már emberéletek veszélyeztetése sem állhatja útját – írja közleményében a DK.

Miniszterközeli lépfene

250 hektár állami földet nyert el a cég Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi területén, amelynek telepén lépfenével fertőződtek a marhák. A tulajdonos igen jó kapcsolatban van Fazekas Sándor agrárminiszterrel.

Földes kavarás Hortobágyon – Orbán kivizsgáltatja

Miután a Vidékfejlesztési Minisztérium a „a baloldal vidékfejlesztési őszödizmusának” nevezte a hortobágyi földek pályáztatásával kapcsolatos csalásokról szóló kérdéseket, a miniszterelnök megkérte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, vizsgálja ki az ügyet.

Földmutyi: a helyzet a Hortobágyon is fokozódik

Berettyóújfalu és Furta után most már Derecskén is áll a bál a földmutyi miatt. A Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területeire kiírt pályázatokon is strómanok vitték el a földeket a helyben termelő gazdálkodók helyett - írja közleményében Gőgös Zoltán.

Polgármester kapta a falu összes földjét

Polgármesterek is szerepelnek az állami földhasználók névsorában, akik saját falvaikban juthattak állami földhöz és az azzal járó támogatásokhoz.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>