language

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off

Személyek:

Kocsis István highlight_off

Kocsis István

Kocsis István (Pusztavám, 1952. január 30. –) gépészmérnök, iparvállalati vezető.

Vegyipari gépészeti technikumban érettségizett, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán szerzett diplomát 1976-ban. Egyetemi tanulmányai után az egyetem Gépelemek tanszékén dolgozott először tanársegédként, majd 1991-től rövid ideig a Gépszerkezettani Intézet adjunktusaként. Egyetemi évei alatt a dr. Münich Ferenc, majd Kármán Tódor Kollégium igazgatói tisztét is betöltötte 1985-től.

 

A rendszerváltás után ipari vezetői és iparpolitikai feladatokat kapott. 1991-ben a Fegyver- és Gázkészülékgyár (FÉG), Célgépgyár igazgatója, majd az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője, az iparért felelős helyettes államtitkára 1993-ig. 1993–1997 között az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság (ÁV Rt.), illetve az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) vezérigazgató helyettese, majd vezérigazgatója. 1998-ban egy évig az RWE Energie AG, főosztályvezetője, 2000-ben az ÉMÁSZ igazgatója, 2001-ben az RWE-EnBW Magyarország Kft igazgatójává nevezik ki. 2002–2005 között a Paksi atomerőmű Rt. vezérigazgatója, majd 2005-től 2008-ig a Magyar Villamosművek Rt. vezérigazgatója. 2008-tól a Budapesti Közlekedési Zrt. vezérigazgatója. Erről a posztról 2011. szeptember 4-én közös megegyezéssel, azonnali hatállyal, végkielégítés nélkül távozott.

Kocsis István ellen a rendőrség büntetőeljárást folytatott a BKV vezérigazgatójaként aláírt egyes megbízási szerződések miatt. A büntetőeljárás az MVM belső vizsgálata, majd feljelentése alapján indult. Kocsis Istvánt emellett 5 év börtönbüntetést szabott ki a Kúria 2019-ben bűnszervezetben elkövetett sikkasztás és hűtlen kezelés miatt. A vád szerint Kocsis 2006 és 2008 között hat társával együtt indokolatlan szerződésekkel és felesleges befektetésekkel több mint 15 milliárd forint kárt okoztak az MVM-nek. Kocsis végül 2023 őszén, 3 év 4 hónap letöltése után szabadult a kecskeméti “parkettásnak” nevezett büntetés-végrehajtási intézetből.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Ki is volt Kocsis István, a Szuperkáder, akit most öt év börtönre ítéltek?

Kedden a Kúria jogerősen öt év börtönre ítélte Kocsis Istvánt, amiért a kétezres évek elején az MVM vezérigazgatójaként 15 milliárd forintot szivattyúzott ki offshore cégekbe a vállalatból. Kocsis a magyar gazdaság és politika határvidékének egyik legérdekesebb figurája, a Nagy Túlélő, aki bármilyen kormányt kiszolgált.

600 millióval drágul a washingtoni nagykövetség

Negyed év alatt brutálisan nőtt a paksi bővítést irányítók bére

Vannak olyan vezetők az MVM Paks II. Zrt-nél, akik csaknem a dupláját keresik, mint néhány hónapja, közben pedig régi arcok tűnnek fel új szerepben a cégnél. A jelek szerint a beruházás körül sertepertélő Kocsis István magával hozta korábbi bizalmasait is.

Habony hitelezőjének csápjai mindenhova elérnek

Habony Árpádot húszmilliós kölcsönnel segíti ki, pártelnökbuktató kémjátszmába keveredik, milliárdos bizniszben segít Csányinak. Moszkva felé figyel, de nyugati arisztokraták életét éli. Mindeközben pedig fiatalokat gyűjt maga köré, hogy elitcsapatot neveljen belőlük, és fontos pozíciókban tarthassa velük a kapcsolatot. Portré a Fidesz mindenes háttéremberéről, Tombor Andrásról.

Válságmenedzserek

Ki a francot érdekel ma már a Hagyó-ügy? Szinte minden tárgyalási tudósítás után fölteszi valaki ezt a kérdést. Az eljárás koncepciós perként fog véget érni valamikor, valahol – akár elítélik végül a főbb vádlottakat, mint hasonló helyzetben Zuschlag Jánost, akár felmentik őket, mint Hunvald Györgyöt. Katarzis nem lesz – vagy a jog sérül, vagy az igazság, de legvalószínűbben mindkettő.

Fidesz-hátország: két férfi egy eset

Ha Simicska Lajos Orbán Viktor gazdasági jobbkeze, akkor Simicska jobbkeze Nyerges Zsolt. A két üzletember beton-, gáz, és informatikai birodalmat épít, a központ a Közgép Zrt.. A hátország pedig mára a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium lett, hiszen Nyerges testvére, Nyerges Attila néhány hete lett főtanácsadója a Simicska emberének tartott új miniszternek, Németh Lászlónénak.
Találatok: [6]  Oldalak:   1